- Igen. Sokan, nagyon sokan.
- Miért nem láttam én őket soha?
- Egyik se jött el a mi falunkba. Megvannak a saját helyeik.
- Oda akarok menni.
- Nem vagy itt boldog, Joe?
- De igen. Ám Peter azt mondja, én nem ide tartozom, én nem vagyok német, és
soha nem is lehetek. - Peter! Ugyan már, ne is figyelj rá!
- De miért mosolyognak az emberek, amikor meglátnak, és miért próbálnak
rávenni, hogy énekeljek meg beszéljek, és aztán nevetnek, amikor megteszem'? - Joe, Joe! Qda nézz! De gyorsan! – mondta a nővér. – Nézd, ott fenn a fán! Egy kis
törött lábú veréb. Ó, szegény, bátor kis jószág... azért egész ügyesen elboldogul.
Látod, Joe? Hopp, hopp, hophophopp.
Egy forró nyári napon, amikor a menet elhaladt az ácsműhely előtt, az ács kijött,
hogy valami újat kiáltson oda Joe-nak, olyat, amitől a kisfiú izgatott lett, és meg is
rémült.
- Joe! Hé, Joe! Itt van a faluban az apád. Láttad már őt?
- Nem, bácsi, nem láttam – válaszolta Joe. – Merre van?
- Csak ugrat – szólt a nővér élesen.
- Tudod te, hogy mikor ugratlak, Joe – mondta az ács. – Csak tartsd nyitva a
szemed, amikor elmész az iskola mellett. Nézz föl a domboldalon, be az erdőbe, de
nagyon figyelj ám! És meglátod, Joe. - Vajon hol lehet ma a mi kis verébcimboránk? – kérdezte a nővér
vidáman. – Istenem, remélem, meggyógyul a lába. Te is, Joe, ugye? - Igen, nővér, én is.
A nővér tovább csicsergett a verébről, a felhőkről és a virágokról, ahogy az iskola
felé közeledtek, de Joe már nem válaszolt neki.
Az iskola fölött az erdő csendesnek és üresnek tűnt.
De aztán Joe megpillantott egy nagydarab, derékig meztelen barna férfit,
pisztollyal, amint kilépett a fák közül. Ivott egy kulacsból, megtörülte a száját a keze
fejével, s volt valami szépség a megvető tekintetében, ahogy lemosolygott a világra,
aztán megint eltűnt a fák alkonyában.
- Nővér. – nyögte Joe elakadó lélegzettel. – Az apám... láttam az apámat!
- Nem, Joe, nem láttad.
- Fent van az erdőben. Láttam. Fel akarok menni oda, nővér.
- Ő nem az apád, Joe. Ő nem ismer téged. Nem akar látni.
- De a népemhez tartozik, nővér!
- Nem mehetsz fel oda, Joe, es nem maradhatsz itt. – Megfogta a karját, hogy
megmozdítsa. – Joe... rossz fiú vagy, Joe!
Joe kábán engedelmeskedett. A séta további részében meg sem szólalt; egy másik
úton, az iskolától messze mentek haza. Senki mas nem látta az ő csodálatos apját, es
nem is hittek el Joe-nak, hogy ő látta.
És Joe csak az esti imánál fakadt könnyekre.