Gyere ide, fiam; na, ne félj már! – Nagy karjába fogta a kisfiút. – Csak nyugodj meg...
semmi baj, se-e-emmi baj. Latod, mim van? Á jó mindenit, szerintem ez a fiú még
sohasem látott csokoládét. Gyerünk, kóstold meg! Nem bánt.
Joe, bevackolódva a csontok és inak erődjébe, fénylő szemektől körülvéve,
beleharapott a csokoládéba. Szájának rózsaszínű belsejét, majd egész lelkét
elárasztotta a meleg, dús gyönyörűség, és sugárzott az arca.
- Mosolyog!
- Nézzétek, hogy földerült a képe!
- Kutya legyek, ha nem a mennyekbe' érzi magát! De télleg!
- Hát, szétszórta az embereket a háború – mondta az őrmester, Joe-t ölelve – , de
olyat, akit ennyire rossz helyre pottyantott, mint ezt a kis krampuszt itten, olyat még
soha nem láttam. Mint aki fejjel lefele lóg, meg ki van fordítva meg minden. - Hé, fiú... még egy kis csoki, tessék.
- Ne adjál neki többet – mondta az őrmester megrovó hangon. – Azt akarod, hogy
rosszul legyen? - Nem, őrmester, dehogy... nem akarom én, hogy rosszul legyen. Nem, uram.
- Mi folyik itt? – A hadnagy, egy alacsony, elegáns néger közeledett a csoporthoz,
zseblámpájának fénye előtte táncolt. - Egy kisfiút találtunk, hadnagy úr – mondta az őrmester. – Csak úgy besétált az
üteg területére. Biztos bekúszott az őrök mellett. - Hát akkor küldje haza, őrmester.
- Igenis, uram. Azt akartam. – Megköszörülte a torkát. – De ez nem egy olyan
átlagos kisfiú, hadnagy úr. – Szétnyitotta a karját, és a fény így Joe arcára esett.
A hadnagy hitetlenkedve felnevetett, és letérdelt Joe elé.- Hogy kerültél ide?
- Csak németül beszel, hadnagy úr – mondta az őrmester.
- Hol van az otthonod? – kérdezte a hadnagy németül.
- Több vízen túl, mint amennyit valaha láttál – felelte Joe.
- Honnan jöttél?
- Isten teremtett – válaszolta Joe.
- Ez a fiú ügyvéd lesz, ha felnő – mondta a hadnagy angolul. – Na ide
hallgass – fordult Joe-hoz – , mi a neved, és kikhez tartozol? - Joe Louis – felelte Joe – , és magukhoz tartozok. Elszöktem az árvaházból, mert
én magukhoz tartozok.
A hadnagy felállt, megrázta a fejét, és lefordította, amit Joe mondott.
Az erdőben visszhangzott a nevetés. - Joe Louis! Rögtön láttam , hogy szörnyen nagy és erős egy fickó!
- Tyű, a bal horgára nagyon vigyázzatok... az a lényeg!
- Hát, ha ez itten Joe, akkor megtalálta az övéit, az egyszer biztos. Mi itt vagyunk
neki! - Kuss legyen! – parancsolta hirtelen az őrmester. – Kussoljatok el mindannyian.
Ez nem vicc! Ebbe semmi vicces nincsen! Ez a fiú egy szál egyedül van a világba! Mi a
fene vicces van ebbe?
Egy vékony hang törte meg végül a hirtelen beálló csendet. - Ja ... ez télleg nem vicc.