esélye egy a tízmillióhoz.
Megdöbbenésében kért egy pár kockát az ágyszomszédjától. Megint heteseket
próbált gurítani, de csak az elvárható számokat kapta. Hanyatt dőlt egy percre, majd
megint kézbe vette a kockákat. Egymás után tízszer dobott hetest. Akár halk
füttyentéssel is túltehette volna magát a történteken. De a professzor inkább a két
szerencsés sorozat körülményein kezdett tűnődni. Egyetlen azonos mozzanatot
fedezett fel: mindkét sikeres kockavetés előtt ugyanaz a gondolat cikázott át az
agyán. És ez a gondolat a világ leghatásosabb fegyverévé rendezte át a professzor
agysejtjeit.
A dynamopszichicizmus iránti tisztelet legelső jelentkezése a szomszéd ágyon
heverésző katonához fűződik. A világ elkeseredett népszónokai bizonyosan
savanyúan mosolyognának a katona kishitűségén, amely e szavakban nyilvánult meg:
„Apó, te aztán jobban tüzelsz, mint egy hatlövetű!” Tökéletesen igaza volt. A kockák,
amelyek engedelmeskedtek Barnhouse parancsának, alig nyomtak néhány grammot,
a rájuk ható erő nagysága tehát nem volt számottevő. De a kétségtelen tény, hogy
ilyen erő létrejött, felért egy földrengéssel.
A professzort a foglalkozásával járó óvatosság tartotta vissza attól, hogy a
felfedezést menten kikürtölje. Szüksége volt további tényekre és a megfelelő elméleti
alátámasztásra. Később meg, a Hirosimára ledobott atombomba után, a félelem
tartotta féken. Szemben Slezak elnök vélekedésével, az ő kísérletei sohasem álltak
összefüggésben „a világ igazi demokráciáinak korlátozására irányuló burzsoá
merénylettel”. A professzornak fogalma sem volt róla, hogy a kísérletek hová
vezetnek.
Egy idő múlva a dynamopszichicizmus újabb megdöbbentő vonását ismerte fel:
hatóereje a használat során növekszik. Hat hónapon belül arra is képes volt, hogy egy
laktanyaépületnyi távolságból irányítsa mások kockáit. Amikor 1945-ben leszerelték,
öt kilométerről kipöckölte a téglákat a kéményekből.
Teljes ostobaság azzal vádolni Barnhouse professzort, hogy a második világháborút
egy szempillantás alatt megnyerhette volna, csak nem akarta. A háború végén a
professzor tűzereje és lőtávolsága legfeljebb egy 37 milliméteres ágyúénak felelt meg.
Dynamopszichikai képessége csak a leszerelés után nőtte ki a kisöbű osztályt, amikor
is visszatért a Wyandotte College-ba.
Magam két évvel azután iratkoztam be ide, hogy a professzor ismét munkába állt.
Véletlen, hogy őhozzá kellett szakdolgoznom. Nem örültem ennek, mert a professzort
kollégái és a diákok egyaránt röhejes palinak tartották. Elfelejtette, mikor van az
órája, előadás közben kikihagyott az emlékezete. Az igazság az, hogy amikor
odakerültem, fogyatékosságai a „röhejes” kategóriáját szétfeszítve beléptek az
„elviselhetetlen” tartományába.
- Csak átmenetileg osztjuk be magát Barnhouse-hoz – mondta a bölcsészkari
dékán. Mintha mentegetőznie kellett volna. Zavartnak tűnt. – Barnhouse nagyszerű
koponya, azt hiszem – tette hozzá. – Mióta visszajött, valahogy nem könnyű ezt
megítélni, de a háború előtt nagyban hozzájárult a mi kis intézményünk tekintélyének
növeléséhez.
Elmentem a laboratóriumába, hogy jelentkezzem nála. A pletykáknál is
lehangolóbb látvány fogadott. Mindent vastagon belepett a por. A szobában a