kérdezték meg felőle az én véleményemet. Meghökkent, mennyire gyermeteg, és
ráadásul őrülten költséges.
Barker tábornok megfékezte indulatait.- Uram – mondta – , az ön szakterülete a pszichológia, és fel sem rémlik bennem,
hogy ezen a téren tanácsokat osztogassak önnek. Az én területem a nemzetbiztonság.
Harmincévnyi tapasztalat és eredmény áll mögöttem, professzor. Meg kell kérnem,
hogy ne bírálgassa az ítélőképességemet.
A professzor most Mr. Cuthrellhez fordult.- Nézze – magyarázott Barnhouse – , hát nem éppen a háborútól és a
militarizmustól akarunk megszabadulni? Nem lenne sokkal célravezetőbb, na meg
sokkal olcsóbb is, ha megpróbálnánk vastag felhőtakarót borítani az aszályos vidékek
fölé meg hasonlók? Készséggel elismerem, hogy nem értek a külpolitikához, de
logikus feltételezésnek tűnik, hogy senki sem háborúzna, ha mindenkinek megvolna
mindene. Mr. Cuthrell, én inkább erőműveket működtetnék ott, ahol nincs szén vagy
vízi energia, sivatagokat csatornáznék meg minden. Nézze, maga összeállíthatná,
hogy melyik országnak mire volna leginkább szüksége, hogy tudnák legjobban
kihasználni az adottságaikat, én pedig mindazt megadnám nekik. – Az amerikai
adófizetőknek egy vasukba sem kerülne. - A folytonos éberség a béke ára – szólalt meg jelentőségteljesen a tábornok.
Mr. Cuthrell arcán enyhe utálattal nézett a tábornokra. - Sajnos, a tábornoknak a saját szempontjából igaza van. Bárcsak készen állna a
világ a maga eszméinek a befogadására, a helyzet viszont sajnos nem így fest. Nem
barátok, hanem ellenségek gyűrűjében élünk. Nem az élelmiszer– vagy energiahiány
következménye, hogy a háború szakadékának szélén táncolunk, hanem a hatalomért
folyó küzdelemé. Hogy ki igazgassa a világot: a mieink vagy ők?
A professzor vonakodva bólintott, és felállt az asztaltól.- Elnézést kérek az uraktól. Végtére is önök illetékesebbek nálam annak
megítélésében, hogy mi a haza érdeke. Azt teszem, amit kívánnak tőlem.
Hozzám fordult.- Ne felejtse el felhúzni a szigorúan bizalmas vekkert és kirakni a szigorúan titkos
macskát – szólt komoran, azzal felvonult a szobájába.
A haza biztonsága érdekében a Lángész-akció ról nem tudhattak az amerikai állam-
polgárok. Csak a költségeit fizették. A megfigyelők, technikusok, katonai szakértők is
csak annyit tudtak, hogy valamit kipróbálnak. Fogalmuk sem volt, hogy mit.
Mindössze harminchét kulcsembert avattak be, magamat is beleszámítva.
A Lángész-akció napján Virginiában az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő volt.
Pattogtak a fahasábok a kandallóban, a nappali szoba falai mentén felállított fém irat-
szekrényről visszaverődött a lángok lobogása. A Viktória kori szépséges bútorokból
mindössze egy kétszemélyes kanapé maradt. A helyiség közepére állították, három
televíziókészülék elé. Egy hosszú padot is behoztak, ezen ültünk mi, úz kiváltságos,
akik nézhettük a fejleményeket. A képernyők – jobbról balra – a sivatagnak azt a
részletét mutatták, ahová a rakétáknak be kell csapódniuk, azután a kísérleti flottát,
végül Vizigótország égboltját lehetett látni, itt kell majd átszáguldaniuk a
távirányítású bombázóknak.