Ha tekintetbe vesszük ennek az ellenségnek a tettvágyát és létszámát, a tizenöt év
is rendkívül hosszúnak tűnik, és könnyedén módosulhat akár tizenöt napra, órára
vagy percre.
A professzor is tudja, hogy nem húzhatja soká. Ezt kijelenthetem annak az
üzenetnek az alapján, amelyet karácsony estéjén találtam a levélszekrényemben. Az
aláírás nélküli, mocskos papírdarabra gépelt szöveg tíz mondatból állt. Az első kilenc
mondat mindegyike zavaros pszichológiai zsargon, ismeretlen szakirodalomra utal.
Első olvasásra nem értettem belőlük egy kukkot sem. A tizedik azonban az előzőektől
eltérően egyszerű szerkezetű, nem tartalmazott idegen szavakat. Irracionális
tartalma miatt azonban éppen ez a mondat volt mind közül a legkülönösebb. Majdnem
el is dobtam a cédulát. Azt gondoltam, valamelyik degenerált kollégám így képzeli el a
jó tréfát. Ám hogy, hogy nem, az asztalom tetején tornyosuló kupacra tettem. Ez a
kupac – egyéb emlékek mellett – a professzor kockáit is magában foglalta.
Néhány hét is beletellett, amíg ráeszméltem, hogy az üzenet igenis hordoz
valamiféle jelentést. Ha megfejtem az első kilenc mondatot, talán utasításokra
bukkanhatnék. A tizediket továbbra sem értettem. Csak tegnap éjjel jöttem rá,
hogyan illeszkedik a többiekhez. Ez a mondat akkor jutott eszembe, amikor
szórakozottan épp a professzor kockáit babráltam.
Mára ígértem a kiadónak, hogy leadom a jelentésemet. Arról, hogy mi történt.
Kénytelen leszek megszegni az ígéretet, vagy nem veszek bele mindent a jelentésbe.
A késlekedés nem lesz hosszú. A magamfajta agglegény életvitelének csekély számú
előnyei közül az egyik az, hogy gyorsan elköltözhetek egy új helyre vagy gyorsan
megváltoztathatom az életmódomat. Azt a holmit, amire szükségem van, néhány óra
alatt összecsomagolhatom. Szerencsére van némi vagyonom. Egy hét kell, amíg
pénzzé tehetek mindent. Névtelenül. Ha mindezzel készen leszek, postára adom a
jelentést.
Most érkeztem haza az orvosomtól. Szerinte kitűnő az egészségem. Fiatal vagyok,
s ha csak egy kis szerencsém van, megérem a békés öregkort, hiszen a családomat
mindkét ágon a hosszú életkor jellemzi.
Röviden: én most felszívódom.
Előbb vagy utóbb Barnhouse professzor meghal. De addigra én régen készenlétben
állok már. Ezért azt üzenem a mai – és talán a holnapi – kardcsörtetőknek: legyenek
megfontoltak. Barnhouse meghalhat. A Barnhouse-effektus azonban élni fog.
Tegnap éjjel még egyszer megpróbáltam követni a cédulán álló zavaros
utasításokat. Fogtam a professzor kockáit, és a fejemben át– meg átcikázó tizedik
mondattal egymás után ötven hetest dobtam.
Na, viszlát.(1950)
Szántó György Tibor fordítása