- Kinézett az ablakon. – Jól van... egy pajta. Akár itt is kezdhetjük. Felállítunk egy
adót a pajtában, összekötjük az antennájával, doki, és máris beindítottunk egy
ingatlanfejlesztési programot. - Bocs – szólalt meg Fred. – Nem tudom követni. Ez a hely nem lenne alkalmas rá.
Az utak rosszak, nincs buszjárat, se bevásárlóközpont, a kilátás vacak, és csupa kő a
talaj.
Lew megbökdöste Fredet a könyökével.- Jaj, dokikám, igen, vannak negatívumai, de azzal az adóval a pajtában
megadhatjuk nekik azt, ami a legdrágább a teremtésben... a boldogságot. - Eufória-domb – javasoltam.
- Szuper! – mondta Lew. – Én hozom az ügyfeleket, doki, maga meg csak ül majd
ott a pajtában, kezével a kapcsolón. Amint egy potenciális kliens az Eufória-dombra
teszi a lábát, és maga megsuhintja a boldogsággal, nincs, amit meg ne fizetne egy
telekért. - Minden ház egy otthon, amíg van áram – mondtam.
- Aztán – folytatta Lew csillogó szemmel – , amikor itt már az összes telket eladtuk,
fogjuk az adóállomásunkat, és máshol kezdünk fejlesztésbe. Vagy pedig kialakítunk
egy egész adóállomás-flottát. – Pattintott az ujjával – Ez az! Kerekeken fognak
gurulni. - Valahogy nem hiszem, hogy a rendőrség ezt nagyon értékelné – mondta Fred.
- Oké, ha jönnek kutakodni, csak egy kattintás a kapcsolón, és megdobja őket is
egy adag boldogsággal. – Megvonta a vállát. – A pokolba, még az sincs kizárva, hogy
nagylelkű leszek, és engedem, hogy legyen egy saroktelkük. - Nem – jelentette ki Fred halkan. – Ha valaha csatlakoznék egy gyülekezethez,
nem tudnék a pap szemébe nézni. - Hát neki is adunk egy adagot – javasolta Lew vidáman.
- Nem – tiltakozott Fred. – Sajnálom.
- Oké – mondta Lew, azzal felállt, és föl-alá kezdett járkálni. – Erre is felkészültem.
Van egy alternatív ötletem, és ez szigorúan törvényes. Készítünk egy kis erősítőt
adóval és antennával. Nem kerülne többe ötven dolcsinál az előállítása, úgyhogy az
átlagember számára is elérhető áron adnánk... mondjuk, ötszáz dolcsiért. Elrendezzük
a telefontársasággal, hogy továbbítsák a maga antennájából a jeleket azoknak az
embereknek a házába, akiknek van ilyen készülékük. A készülék fogadja a jeleket a
telefonvonalból, fölerősíti őket, és szétsugározza a házban, hogy mindenki boldog
legyen benne. Vili? Ahelyett, hogy bekapcsolnák a rádiót vagy a tévét, mindenki majd
a boldogságot akarja bekapcsolni. Nem kellenek színészek, díszletek, drága
kamerák... semmi sem kell, csak ez a sistergés. - Nevezhetnénk ezt euforifonnak – javasoltam – , vagy röviden eufión ak.
- Hű, ez szuper! – mondta Lew. – Mit szól hozzá, doki?
- Nem tudom. – Fred arcára kiült az aggodalom. – Az ilyesmi távol áll tőlem.
- Jó, ha az ember ismeri a saját korlátait, doki – bólogatott Lew lelkesen. – Majd én
intézem az üzleti részét, maga meg csak a technikai részletekkel foglalkozik. – Olyan
mozdulatot tett, mintha fel akarná venni a kabátját. – Vagy talán nem akar milliomos
lenni? - Dehogyisnem. Persze hogy akarok – vágta rá Fred gyorsan. – De még mennyire
hogy az akarok lenni.