megnősülnek.
- Ennek, legalábbis részben, a pénzhiány az oka – mondtam.
- Nem, nem – tiltakozott. – Ez ennél mélyebb dolog. Maguk itt nem szorítják meg
elég erősen a tüskét. – Ezt el kellett magyaráznia nekem, hogy a tüske nem szúrja
meg az embert, ha jó keményen megszorítjuk. - Nem hiszem el ezt a tüskedolgot – ingattam a fejem.
- Tipikus új-angliai konzervativizmus – állapította meg.
- Gondolom, akkor maga nem a környékről származik – mondtam.
- Nem részesültem ilyen boldogságban – felelte, hozzátéve, hogy Los Angeles-i.
- Gondolom, az is szép hely.
- Mind hamisak ott az emberek – legyintett.
- Nem is gondoltam volna.
- Ezért is költöztünk ide – mesélte. – Ahogyan azt a feleségem, mármint a második
feleségem, bejelentette az újságíróknak az esküvőnkön: „Otthagyjuk azt a sok hamis
embert. Ott fogunk élni, ahol az emberek igazi emberek: New Hampshire-ben fogunk
lakni. A férjem és én meg fogjuk találni magunkat. Ő csak írni, írni, írni fog. Meg fogja
írni a leggyönyörűbb forgatókönyvet, amit az irodalom történetében bárki is írt
nekem." - Ez szép – mondtam.
- Nem olvasta ezt az újságban vagy valamilyen magazinban? – kérdezte.
- Nem – válaszoltam. – Egyszer jártam egy lánnyal, aki előfizetett a Filmes
gyönyörökre, de az évekkel ezelőtt volt. Fogalmam sincs, hogy mi lett vele.
Valahol e beszélgetés során elpárolgott egy nagy üveg Old Hickey-féle hamisítatlan
házi whisky, de az is lehet, hogy ellopta valaki, mindenesetre hipp-hopp eltűnt.
És nem írtam le egész pontosan a beszélgetésünket, mert valamikor Murra azt is
elmesélte közben, hogy még csak tizennyolc éves volt, amikor először megnősült,
meg azt is, hogy ki az a John, akinek engem hitt a telefonban.
Murrának nagy fájdalmat okozott Johnról beszélni.- John az egyetlen gyerekem. Tizenöt éves. – Elkomorodott az arca, és délkeleti
irányba mutatott. – Csak harmincöt kilométerre van... olyan közel, és mégis annyira
távol – mondta. - Nem maradt az édesanyjával Los Angelesben? – kérdeztem.
- Ott van az otthona – felelte Murra – , de a Mount Henrybe jár. – A Mount Henry
egy nagyon jó fiúközépiskola a közelben. – Épp azért is jöttem New Hampshire-be,
hogy közel legyek hozzá. – Megrázta a fejét – Azt gondoltam, előbb vagy utóbb
biztosan kapcsolatba fog lépni velem... egyszer visszahív telefonon, válaszol egy
levelemre. - De soha nem tette? – faggattam.
- Soha – válaszolta Murra. – Tudja, mi volt az utolsó dolog, amit mondott nekem?
- Nem tudom – feleltem.
- Amikor elváltam az anyjától, és feleségül vettem Gloria Hiltont, utoljára még azt
mondta: „Apa, hitvány alak vagy. Soha többé egyetlen szót sem akarok hallani tőled,
amíg élek.” - Hát, ez... ez erős – szisszentem föl.
- Barátom... – mondta Murra rekedten – , ez nagyon erős. – Lehajtotta a