- Csak egyvalami jut eszembe, amit még csinálhatsz – vélekedtem.
- Micsoda?
- Jól fenéken kéne billenteni – javasoltam.
Úgyhogy Murra azt tette.
Kiment a kocsihoz, és egészen komor és levert volt az ábrázata.
Azt mondta Johnnak, hogy valami baj van az üléssel, és ki kell szállnia, hogy
megjavíthassa.
És aztán ülepen billentette a lába oldalával. Nem hiszem, hogy fájdalmas lett volna,
de azért volt svungja a rúgásnak.
A fiú lepolkázott a domboldalon, a bokrok felé, ahol az apja meg én előző éjjel
tüskéket kerestünk. Amikor megállt és megfordult, jó kis meghökkenés volt a képén,
az egyszer biztos.
- John – mondta neki Murra – , sajnálom, hogy ezt tettem, de semmi más nem
jutott eszembe, amit tehetnék.
Most az egyszer az ifjú John nem vágott vissza csípősen.- Sok súlyos hibát követtem el életemben – folytatta Murra – , de nem hiszem,
hogy ez közéjük tartozik. Szeretlek, és szeretem az anyádat, és azt hiszem, addig
foglak fenékbe rugdosni, amíg a szíved azt nem mondja, hogy adnod kell nekem még
egy esélyt.
John még mindig nem tudott mit válaszolni erre, de azt láttam, hogy nem szeretne
még egy fenékbe rúgást. - Most pedig visszajössz a házba – szólt rá Murra – , és megbeszéljük ezt a dolgot
úgy, mint két civilizált emberi lény.
Amikor visszamentek a házba, Murra rávette a fiát, hogy hívja fel az anyját Los
Angelesben.
- Mondd meg neki, hogy jól elvagyunk egymással, és én borzasztóan boldogtalan
vagyok, és végeztem Gloria Hiltonnal, és szeretném, ha visszafogadna, bármilyen
feltételekkel – sorolta Murra.
John mindezt elmondta az anyjának, és az anyja sírt, és a fiú is sírt, és Murra is sírt,
és én is sírtam.
És aztán az első felesége azt mondta Murrának, hogy bármikor hazamehet, amikor
csak akar. És ennyi volt.
A kádkabinajtó ügyét úgy rendeztük el, hogy én elvittem Murra ajtaját, és az enyém
maradt nála. Ami azt illeti, egy huszonkét dolláros ajtót cseréltem negyvennyolc
dollárosra, Gloria Hilton képét bele se számítva.
A feleségem nem volt otthon, amikor hazaértem. Felakasztottam az új ajtót. Feljött
a fiam, és figyelte, hogy mit csinálok. Vörös volt az orra valami miatt.
- Hol van az anyád? – tudakoltam.
- Elment – felelte.
- Mikor jön vissza? – kérdeztem.
- Azt mondta, lehet, hogy soha nem jön vissza – válaszolta.