Rosszul lettem, de nem akartam, hogy a fiam észrevegye.- Ó, biztosan csak viccelt – legyintettem. – Folyton ezt mondja.
- Én még sohase hallottam – rázta a fejét.
Igazán meg voltam rémülve, amikor a vacsoraidő is elmúlt, és nekem még mindig
nem volt feleségem. Próbáltam bátor lenni. Vacsorát készítettem a fiamnak és
magamnak, majd azt mondtam: - Hát, alighanem feltartóztatták valahol.
- Apa... – kezdte a fiam.
- Igen? – kérdeztem.
- Mit csináltál anyával az éjjel? – Ezt jó hangosan, számonkérőn kérdezte.
- Foglalkozz a saját dolgoddal – figyelmeztettem – , ha nem akarod, hogy fenéken
billentselek.
Ez azonnal lenyugtatta.
Este kilenckor végre hazajött a feleségem, hála istennek.
Vidám volt. Azt mondta, remekül érezte magát így, hogy egy kicsit egyedül
volt – egyedül vásárolt, egyedül evett egy étteremben, egyedül elment egy moziba.
Puszit nyomott az arcomra, és felment.
Hallottam a zuhany csobogását, és hirtelen eszembe jutott Gloria Hilton arcképe a
kádkabin ajtaján.
- Ó, uramisten! – nyögtem. Felrohantam a lépcsőn, hogy elmagyarázzam neki, mit
keres az a kép az ajtón, és hogy reggel az lesz az első dolgom, hogy leszedetem.
Bementem a fürdőszobába. A feleségem állt a kádban, zuhanyozott.
Ugyanolyan magas volt, mint Gloria Hilton, úgyhogy az arckép a kabinajtón olyan
volt, mint egy álarc.
Ott volt a feleségem teste Gloria Hilton fejével. A feleségem nem volt dühös.
Nevetett. jó viccnek találta.
- Na ki van itt? – kérdezte.
(1962)
M. Nagy Miklós fordítása