Egy olyan embernél, mint maga, kezdhetünk, mondjuk, heti száz dollárral, de ez nem
jelenti azt, hogy két évig, vagy akár csak két hónapig azon a szinten marad.
- Én azt hiszem, egy ember eltarthatja a családját annyi pénzből is, amíg jobban be
nem indul – mondta David. - A propagandaosztályon nagyjából olyannak fogja találni a munkát, mint amit
most csinál. A reklámosaink ismerik az írói, szerkesztői, tudósítói munka
csínját-bínját, és a reklámkiadványaink nem kötnek ki az újságszerkesztők
papírkosaraiban. Az embereink professzionális munkát végeznek, és tisztelik őket
mint újságírókat. – Felállt. – Gyorsan el kell intéznem valamit... tíz perc, és kész
vagyok. Tudna várni addig? Élvezem a beszélgetésünket.
David az órájára pillantott.- Ó, azt hiszem, még maradhatok olyan tíz-tizenöt percet.
Dilling három percen belül vissza is jött a fülkéjébe, és valami vicceset hallhatott,
mert kuncogott magában. - Épp beszéltem telefonon Lou Flammerrel, a propagandafőnökkel. Szüksége van
egy új gyorsíróra. Lou egy igazi ász. Itt mindenki odavan érte. Régi hetilapos ő maga
is, és azt hiszem, ott tanult meg úgy viselkedni, hogy olyan könnyű legyen kijönni
vele. A pokolba is, gondoltam, hadd puhatolózzak egy kicsit nála, úgyhogy beszéltem
neki magáról. Semmi olyat, amivel elkötelezném magát bármire is... csak azt
mondtam, amit maga mondott nekem, hogy nyitva tartja a szemét. Na és mit gondol,
mit mondott erre Lou? - Képzeld, mi történt, Nan! – újságolta David Potter a feleségének a telefonban.
Csak a rövidnadrágja volt rajta, és a vállalati rendelőből telefonált. – Amikor holnap
hazajössz a kórházból, egy tisztes polgárhoz jössz haza, aki heti száztíz dollárt vág
zsebre, minden héten. Épp most kaptam meg a jelvényem, és már átestem az orvosi
vizsgálaton is! - Ó! – mondta Nan meglepetten. – Szörnyű gyorsan történt, nem? Nem
gondoltam, hogy azonnal fejest ugrasz bele. - Ugyan mire várnék?
- Hát, nem is tudom. De tényleg, honnan tudod, hogy mibe vágsz bele? Soha nem
dolgoztál még senkinek, csak magadnak, és semmit sem tudsz arról, hogyan kell
elboldogulni egy hatalmas szervezetben. Tudtam, hogy beszélni fogsz az iliumiakkal
egy állásról, de azt hittem, hogy még egy évig mindenképp kitartasz az újságnál. - Még egy év, és harmincéves leszek, Nan.
- És?
- Az elég sok, hogy akkor kezdjen valaki karriert az iparban. Vannak velem egykorú
srácok, akik már tíz éve kúsznak felfelé. Igen kemény a verseny, és egy év múlva még
keményebb lesz. És honnan tudjuk, hogy Jason egy év múlva is meg akarja-e majd
venni az újságot? – Ed Jason David asszisztense volt, nemrég végzett az egyetemen,
és az apja meg akarta venni neki az újságot. – És ez az állás, amelyet ma kínáltak
propagandaosztályon, egy év múlva már nem lesz szabad, Nan. Most volt itt az ideje,
hogy váltsak... ma délután!
Nan felsóhajtott.- Biztosan. De ez nem a te világod. A kombinát megfelel bizonyos embereknek;