Ashtabulában van. Hívd fel Dannert, az új felügyelőt, és tisztázd vele az utasításokat.
Három hét szabadság tizenöt év után. Danner nem új felügyelő. Mindegy, új felügyelő
a 319. épületben. Nem. Farmer a 39981983319...
David megállt, egy koszos ablak állta el az útját egy zsákutcában. Csak azt tudta,
hogy még sohasem járt itt, hogy minden összekutyulódott a fejében, és hogy a
szarvas nincs rajta a fizetési listán. Az utcában tangózenétől és megperzselődött
szigetelőanyag bűzétől volt sűrű a levegő. David a zsebkendőjével egy foltban
letörölte a koszt az ablakról, imádkozva magában, hogy megpillantson valamit,
aminek van értelme számára.
Bent nők voltak több sorban, padok mentén, a zenére ringatták a fejüket, és
forrasztóvasakat dugdostak színes zsinórokból álló nagy fészkekbe, amelyek végtelen
szalagokon kúsztak el mellettük. Egyikük felpillantott, meglátta Davidet, és
tangóritmusra kacsintott. David elmenekült.
A zsákutca szájánál megállított egy embert, és megkérdezte, hallott-e róla, hogy
egy szarvas van a kombinátban. A férfi megrázta a fejét, és furcsán nézett Davidre,
tekintetével tudtára adva, hogy igencsak őrültnek néz ki.
- Azt hallottam, a labor mellett van – mondta David nyugodtabban.
- Melyik labor mellett? – kérdezte a férfi.
- Hát, abban nem vagyok biztos – felelte David. – Több is van?
- A vegyi labornál? – kérdezte a férfi. – Az anyagtesztelő labornál? A
festéklabornál? A szigetelőanyag-labornál? - Nem, azt hiszem, hogy egyik se az – válaszolta David.
- Hát, egész délután itt állhatok, sorolhatom a laborokat, és nem találom el.
Bocsánat, mennem kell. Nem tudja, melyik épületben van a differenciálanalizátor,
ugye? - Sajnos nem – felelte David. Több embert is megállított még, de egyik se tudott
semmit a szarvasról, és próbált visszatalálni a felügyelője irodájához, bárhogyan
hívják is. Hol erre, hol arra sodorták a kombinát áramlatai, holtágakba vetették,
visszaszívták a fősodorba, és közben egyre jobban elzsibbadt az agya, és egyre
jobban eltompultak az önvédelmi reflexei is.
Találomra kiválasztott egy épületet, és bement, hogy egy pillanatra megpihenjen a
nyári hőségtől, mire majd' megsüketült az acéllemezek zajától, amelyeket a fönti
füstből és porból lecsapó nagy kalapácsok vagdostak, lyukasztottak és alakítottak
furcsa formákba. Egy szőrös, izmos férfi ült az ajtó mellett egy hokedlin, és nézte,
ahogy egy óriási korong egy siló méretű acélrudat forgat.
Davidnek most az jutott az eszébe, hogy végignéz egy vállalati telefonkönyvet,
amíg fel nem ismeri a felügyelője nevét. Odaszólt a néhány lépésnyire ülő
gépkezelőnek, de elnyelte hangját a dübörgés. Megütögette a férfl vállát.
- Van itt valahol telefon?
A férfi bólintott. David füle köré tette a tenyerét, és kiabálni kezdett. - Ott felfelé, és át a – Lecsapott az egyik kalapács. – Forduljon balra, és menjen
egyenesen, amíg... – Egy daru leejtett egy halom acéllemezt. – Onnan négyajtónyira
van. Nem lehet eltéveszteni.
Davidnek csengett a füle, és fájt a feje, amikor visszament az utcára, és választott
egy másik ajtót. Itt béke volt és légkondicionálás. Egy előadóterem előcsarnokában
volt, és bent egy csoport egy tárcsákkal és kapcsolókkal teli, megvilágított, forgó