David épp csak egy percet akart ott ülni, amíg összeszedi magát és megnyugszik.
Talán hagyhatna üzenetet Flammernek, hogy hirtelen megbetegedett, ami
lényegében igaz is volt, vagy pedig...
- Ott megy! – kiáltotta valaki a pálya másik végéből. Vidám rikkantások, harsány
parancsszavak és futó emberek zaja hallatszott.
Egy törött agancsú szarvas iramodott be a tribün alá, meglátta Davidet, és
kétségbeesetten megint kirohant a szabad ég alá a kerítés mentén. Sántán futott, és
vörösesbarna bundája koromtól és olajtól volt csíkos.
- Nyugalom! Nehogy elkergessétek! Csak maradjon szépen ott. Az erdő irányába
lőjetek, ne a kombinátba.
David kijött a tribün alól, és több sorban álló emberek nagy félkörét pillantotta meg,
amely lassan közeledett a kerítésnek ahhoz a sarkához, ahol a szarvas csapdába
esett. Az első sorban vagy tucatnyi vállalati rendész volt, pisztollyal a kezében. A
csapat többi tagja botokkal, kövekkel és drótból rögtönzött pányvákkal volt
felszerelve.
A szarvas a füvet kapálta patáival, aztán felágaskodott, s törött agancsával az
emberek felé döfött.
- Állj! – kiáltotta egy ismerős hang. Egy vállalati limuzin dübörgött át a pályán, és
megállt a tömeg mögött. Az egyik ablakból Lou Flammer, David felügyelője dugta ki a
fejét. – Ne lőjék még le, előbb élve le kell fényképeznünk! – parancsolta. Egy
fényképészt rángatott ki a limuzinból, és az első sorba terelte.
Flammer látta, hogy David ott áll egyedül a kerítésnél, háttal a kapunak.- Ügyes, Potter! – szólt oda Flammer. – A helyzet magaslatán! Eltévedt a fotós, és
személyesen kellett idehoznom.
A fényképész villantott a vakujával. A szarvas felágaskodott, és David felé rohant a
kerítés mentén. David lekanyarította a drótot, és szélesre tárta a kaput. A következő
pillanatban a szarvas fehér farka már a fák között suhant, s aztán eltűnt.
A mélységes csöndet előbb egy mozdony fütyülése törte meg, aztán a kilincs
kattanása, ahogy David kilépett az erdőbe, és becsukta maga mögött a kaput. Nem
nézett vissza.
(1955)
M. Nagy Miklós fordítása