Remenzel doktor Eli komor tarkójára mutatott, és sugárzó tekintetével közölte,
hogy náluk is ugyanaz a helyzet. A két kocsi között süvítő szélben megbeszélték, hogy
együtt ebédelnek majd a North Manston-i Holly House-ban, abban a fogadóban, amely
főként a Whitehill látogatóira alapozta az üzletmenetét.
- Rendben – szólt oda Remenzel doktor Ben Barkleynek – , hajtson tovább!
- Tudod – kezdett bele Sylvia – , valakinek tényleg kellene írnia egy cikket... – Azzal
megfordult, hogy a hátsó ablakon át megnézze az öreg autót, amely most már messze
mögöttük villódzott. – Valakinek tényleg meg kellene írnia. - Micsodát? – tudakolta a doktor. Észrevette, hogy a fia teljesen belesüppedt az
első ülésbe. - Eli! – szólt rá élesen. – Ülj egyenesen! – Aztán újból Sylviára figyelt.
- A legtöbb ember azt gondolja, hogy az előkészítő iskolák annyira sznob helyek, és
csak gazdag csemetéket fogadnak – felelte Sylvia – , de ez nem igaz. – Lapozni
kezdett a katalógusban, és megtalálta az idézetet, amit keresett.
„A Whitehill Iskola működésének alapelve – olvasta – , hogy egyetlen fiút sem
szabad megfosztani attól a lehetőségtől, hogy felvételt nyerhessen, csak mert a
családja nem tudja kifizetni a whitehilli oktatás teljes költségét. Ezt szem előtt tartva
a Felvételi Bizottság minden évben mintegy háromezer jelentkezőből választja ki a
százötven legígéretesebb és legméltóbb fiút, függetlenül attól, hogy a szülei meg
tudják-e fizetni a teljes 2200 dolláros tandíjat. A rászorulók szükségleteik mértékében
részesülnek anyagi támogatásban. Egyes esetekben az iskola még a ruháztatásuk és
a közlekedésük költségeit is fizeti.”
Sylvia megrázta a fejét.- Szerintem ez egészen fantasztikus. És a legtöbb embernek fogalma sincs róla.
Egy teherautósofőr fia is tanulhat a Whitehillben. - Már ha elég okos – jegyezte meg a doktor.
- A Remenzeleknek köszönhetően – jelentette ki Sylvia büszkén.
- Meg még egy jó csomó embernek – tette hozzá a doktor.
Sylvia megint hangosan olvasni kezdett: „1799-ben Eli Remenzel hozta létre a
jelenlegi Ösztöndíj Alapítványt, amikor negyven holdat adományozott az iskolának
Bostonban. Ebből jelenleg is az iskola birtokában van tizenkét hold, melynek értéke
jelenlegi áron 3 000 000 dollár.” - Eli! – kelt ki magából a doktor. – Ülj rendesen! Mi bajod van?
A fiú megint felült, de szinte azonnal újból elkezdett lecsúszni, mint egy hóember a
pokolban. Elinek jó oka volt rá, hogy belesüppedjen az ülésbe, mert igazából szeretett
volna meghalni vagy eltűnni. Sehogy sem tudta rászánni magát, hogy elmondja, mi a
baja. Azért süppedt az ülésbe, mert ő tudta, hogy nem vették fel a Whitehillre.
Elbukott a felvételi vizsgán. A szülei ezt nem tudták, mert Eli találta meg a szörnyű
értesítést a levelek között, és azonnal összetépte.
Remenzel doktornak és a feleségének álmában sem jutott volna eszébe, hogy a
fiukat nem veszik fel a Whitehillre. Elképzelhetetlen volt számukra, hogy Eli ne
járhasson oda, így aztán nem is érdekelte őket, hogyan teljesített a felvételi vizsgán,
és azon sem csodálkoztak, hogy nem kaptak értesítést róla.
- Mi mindent kell csinálnia Elinek beiratkozáskor? – érdeklődött Sylvia, miközben a
fekete Rolls-Royce már Rhode Island állam határán ment át. - Nem tudom – válaszolta a doktor. – Gondolom, most minden sokkal