csalta bele.
- Jelen pillanatban nem az érdekel, amit Eli tett – jelentette ki Remenzel
doktor. – Jelen pillanatban sokkal jobban érdekel, hogy mit fognak csinálni bizonyos
emberek. - Mire gondolsz? – gyanakodott Sylvia.
Remenzel doktor tekintélyt parancsolóan, dühösen és eltökélten felállt. - Arra gondolok – felelte – , hogy megnézzük, vajon milyen gyorsan tudják
megváltoztatni a véleményüket itt az emberek. - Kérlek – rimánkodott Sylvia, és próbálta visszatartani, megnyugtatni a férjét – ,
meg kell találnunk Elit. Az az első. - Az első – közölte Remenzel doktor egész hangosan – , hogy Elit felvegyék a
Whitehillre. Utána majd megkeressük és visszahozzuk. - De drágám... – kérte Sylvia.
- Nincs semmi „de” – hárította el Remenzel doktor. – A Felügyelők Tanácsának
többsége itt van a teremben ebben a pillanatban. Mindegyikük kivétel nélkül jó
barátom, vagy az apám jó barátja. Ha ők azt mondják dr. Warrennak, hogy Eli fel van
véve, akkor Eli fel van véve. Ha van hely ennek a sok többi fiúnak, akkor van hely az
én fiamnak is, a jó mindenségit neki.
Gyorsan, nagy léptekkel egy közeli asztalhoz ment, erőteljes mozdulattal leült, és
beszélni kezdett egy tüzes tekintetű, ragyogó öregúrnak, aki ott evett. Ő volt a
bizottság elnöke.
Sylvia elnézést kért a meghökkent Hilyerek-től, majd elment, hogy megkeresse
Elit.
Egy kis kérdezősködés után megtalálta. Kint volt... egyedül ült egy padon egy
orgonalugasban, amely épp kezdett bimbózni.
Eli meghallotta anyja közeledő lépteit a kavicsos úton, és beletörődve ott maradt,
ahol volt.
- Már kitaláltad – morogta – , vagy még el kell mondanom?
- Hogy mi történt? – kérdezte Sylvia gyengéden. – Hogy nem vettek fel? Dr.
Warren már elmondta. - Széttéptem a levelét – vallotta be Eli.
- Meg tudom érteni – bólintott Sylvia. – Az apád meg én mindig azt éreztettük
veled, hogy muszáj a Whitehillre menned, hogy semmi más nem elég jó. - Jobban érzem magam – sóhajtott Eli. Mosolyogni próbált, és egész könnyen
sikerült is. – Sokkal jobban érzem magam most, hogy túl vagyok rajta. Próbáltam
elmondani nektek néhányszor... de egyszerűen nem tudtam. Nem tudtam, hogyan. - Ez az én hibám, nem a tiéd – nyugtatgatta a fiát Sylvia.
- Mit csinál apa? – kérdezte Eli.
Sylvia annyira csak fia megvigasztalására figyelt, hogy közben teljesen kiment a
fejéből, amit a férje épp csinálni akar. És most tudatosodott benne, hogy Remenzel
doktor borzalmas hibát követ el. Nem akarta, hogy Elit felvegyék a Whitehillre,
megértette, hogy az milyen kegyetlenség volna. De nem tudta rávenni magát, hogy
elmondja a fiúnak, mit csinál az apja, úgyhogy csak annyit mondott: - Egy perc múlva itt lesz, szívem. Meg fogja érteni. – Majd hozzátette: – Várj meg
itt, elmegyek érte, és rögtön jövök vissza.
De nem kellett elmennie Remenzel doktorért. Abban a pillanatban lépett ki a