lélek, mint ahogy senki más sem ,tehetett róla, hogy milyen testbe született bele, és
én annak ellenére szerettem.
Nos, mióta megtanultunk kétéltűek lenni, és miután megépítettük a
raktárközpontokat, és feltöltöttük őket testkészletekkel, s megnyitottuk őket a
nagyközönség számára, Madge egészen megkergült. Kikölcsönözte egy platina-szőke
nő testét, amelyet egy sztriptíztáncosnő adományozott, és én azt hittem, soha többé
ki nem csalogatjuk belőle. Mint mondtam, csodákat tett az önbizalmával.
Én olyan vagyok, mint a legtöbb férfi, vagyis nem különösebben érdekel, milyen
testet kapok. Csak az erős, szép, egészséges testeket gyűjtötték össze a raktárakban,
úgyhogy az egyik ugyanolyan jó, mint a másik. Néha, amikor Madge és én együtt
veszünk ki testet a régi idők emlékére, engedem, hogy ő válasszon nekem, olyat,
amelyik illik az övéhez. Vicces, hogy mindig magasat és szőkét választ nekem.
A régi, amelyről azt állítja, hogy jó harminc éven át szerette, fekete hajú volt, meg
alacsony és pocakos, mármint a vége felé. Ember vagyok, és akárhogyan is, de
bántott, amikor kiselejtezték, miután levetettem, és nem tették raktárba. Olyan jó kis
otthonos, kényelmes test volt; semmi szuper vagy feltűnő, de nagyon megbízható. Jó,
az igaz, hogy nincs nagy kereslet az ilyen testekre a központokban. Legalábbis én
soha nem kérek ilyet.
A legrosszabb élményem egy testtel az volt, amikor rábeszéltek, hogy vegyem ki
azt, amelyik dr. Ellis Konigswasseré volt. A Kétéltű Úttörők Társaságának
tulajdonában van, és csak évente egyszer lehet kivenni, az Úttörők Napján rendezett
nagy parádén, Konigswasser felfedezésének évfordulóján. Mindenki azt állította,
milyen nagy megtiszteltetés, hogy engem választottak ki Konigswasser testének
viselésére és a parádé vezetésére.
Én meg, amilyen átkozott hülye vagyok, elhittem nekik.Na, azt megnézhetik, hogy mikor bújok bele még egyszer abba a valamibe.
Mindenesetre amikor magamra vettem azt a roncsot, megértettem, miért találta fel
Konigswasser, hogy az ember hogyan lehet meg a teste nélkül. Az övé szinte megőrjíti
az embert, de tényleg. Fekélyek, fejfájások, reuma, lúdtalp – az orr egy ágnyeső kés,
kis disznószemek, és az arcbőr, mint valami használt hajókofferé. Ő volt és ma is ő a
legkedvesebb ember, de akkor régen, amikor még be volt zárva abba a testbe, senki
sem került elég közel hozzá, hogy ezt megtudja.
Próbáltuk rávenni Konigswassert, hogy bújjon bele a régi testébe, és úgy vezessen
minket, mint amikor elkezdtünk parádét rendezni az Úttörők Napján, de hallani sem
akart róla, úgyhogy mindig valami szegény balekot kell rábeszélni. Konigswasser
persze részt vesz a felvonuláson, de egy száznyolcvanhárom centi magas
cowboyként, aki a hüvelyk– és a középső ujja között össze tud nyomni egy
sörösdobozt.
Konigswasser olyan azzal a testtel, mint egy gyerek. Soha nem unja meg a
sörösdobozok összenyomogatását, és mindannyiunknak körbe kell állnunk őt a
testünkben a felvonulás után, és úgy kell tennünk, mintha teljesen le volnánk
nyűgözve.
Nem hiszem, hogy sok minden lett volna, amit össze tud nyomni annak idején.
Senki sem mondja neki, hiszen ő a Kétéltű Kor nagy öregje, de pokolian bánik a
testekkel. Szinte mindig, amikor kikölcsönöz egyet, tönkreteszi, annyira hencegni