Ezért nem tudok haragudni az ellenségre, azokra az emberekre, akik a kétéltűek
ellen vannak. Ők sohasem lépnek ki a testükből, és meg sem akarják tanulni. Azt sem
akarják, hogy bárki más kilépjen, és azt szeretnék, hogy a kétéltűek bújjanak vissza a
testükbe, és maradjanak is benne.
A marsallal való összetűzés után, amikor Madge értesült a dologról, ő is otthagyta a
testét a hölgyek szárnyának kellős közepén. És így kettesben, miközben eltöltött
minket a csínyünk fölött érzett boldog izgalom, hogy csak úgy otthagytuk a testünket
meg a felvonulást, elmentünk megnézni az ellenséget.
Engem nem nagyon izgat a dolog, de Madge szereti megnézni, hogy milyen ruhákat
viselnek a nők. Az ellenséges nők, akik állandóan a testükbe vannak zárva, sokkal
gyakrabban váltogatják a ruháikat, a frizurájukat és a sminkjüket, mint mi a raktár-
központokban lévő női testekét.
Nem mondhatnám, hogy nagyon érdekel a divat, és szinte minden más, amit az
ember az ellenséges területen lát és hall, olyan unalmas, hogy egy gipszszobor is
elsétálna onnan.
Az ellenség rendszerint a régi típusú szaporodásról beszél, ami a legsutább,
legkomikusabb, legkényelmetlenebb dolog, amit csak ki lehet találni, azzal
összehasonlítva, ahogy azt a kétéltűek csinálják. S ha nem arról beszélnek, akkor az
ételről, a kémiai anyagok halmairól, amiket bele kell gyömöszölniük a testükbe. Vagy
épp a félelemről beszélnek, amit régen politikának neveztünk – például
foglalkoztatás-politikának, szociálpolitikának, kormányzati politikának.
Az ellenség utálja, hogy mi bármikor megleshetjük őket, amikor csak akarjuk, ők
viszont soha nem láthatnak bennünket, hacsak nem bújunk testbe. Úgy tűnik,
halálosan félnek tőlünk, jóllehet a kétéltűektől félni körülbelül akkora ostobaság, mint
félni a napfelkeltétől. A kétéltűektől nyugodtan az övék lehet az egész világ, a
raktárközpontokat kivéve. De úgy verődnek csomókba, mintha bármikor visítva
csaphatnánk le az égből, és valami szörnyűséget művelnénk velük.
Mindenfelé fura szerkentyűik vannak, amelyek állítólag észlelik a kétéltűeket.
Lyukas garast se érnek, de úgy tűnik, jól érzi magát tőlük az ellenség – mintha nagy
erőkkel szemben sorakoznának fel, de ők nem veszítenék el a bátorságukat, és fontos,
ügyes dolgokat találnának ki. Technika! – állandóan amiatt veregetik egymás vállát,
hogy mennyire fejlettek technikailag, és hogy nekünk semmink sincs hozzájuk képest.
Ha a technika a fegyvereket jelenti, akkor halálosan igazuk van.
Gondolom, háború zajlik köztük és köztünk. De mi sohasem csinálunk semmit,
hogy a mi részünkről folytassuk ezt a háborút, azt leszámítva, hogy titokban tartjuk a
felvonulásaink meg a raktárközpontjaink helyét, és hogy kilépünk a testekből,
valahányszor légitámadás van, vagy az ellenség kilő egy rakétát, vagy effélék.
Ez csak még jobban felbőszíti az ellenséget, mert a légitámadás, a rakéta meg
effélék rengeteg pénzbe kerülnek, és az adófizetők pénzének elég hitvány
felhasználása az, hogy felrobbantanak olyasmiket, amikre különben sincs szüksége
senkinek.
De elég okosak, figyelembe véve, hogy még testük is van, amiről gondoskodniuk
kell a gondolkodás mellett, úgyhogy mindig óvatos vagyok, amikor átmegyek, hogy
nézzem őket. Ezért is akartam eltűnni onnan, amikor Madge-dzsel megláttunk egy
raktárközpontot az egyik földjük közepén. Senkivel sem beszélgettünk mostanában