arról, hogy mire készülhet az ellenség, és az a központ szörnyen gyanúsnak tűnt.
Madge optimista volt, mint ahogy mindig optimista azóta, hogy kikölcsönözte
annak a sztriptíztáncosnőnek a testét, és azt mondta, a raktárközpont biztos jele
annak, hogy az ellenség már látja a fényt. Készen állnak rá, hogy ők is kétéltűvé
váljanak, mondta.
Tényleg úgy nézett ki. Ott volt az a vadonatúj központ, tele testekkel, nyitva a
kliensek előtt, látszólag teljesen ártatlanul. Néhányszor körberepültük, és Madge körei
egyre kisebbek lettek, ahogy próbálta közelről megnézni, milyen kínálatuk van
hölgykonfekcióban.
- Húzzunk innen! – javasoltam.
- Csak nézem – mondta Madge. – Abból nem lehet bajunk, hogy nézem.
Azután meglátta, mi van a fő kirakatban, és elfelejtette, hogy hol van, meg azt is,
hogy honnan jött.
A legelképesztőbb női test volt ott, amit valaha láttam – száznyolcvanhárom centi
magas, valóságos istennő. De nem is ez volt a lényeg. A testnek rézszínű bőre volt,
halványsárga haja és körmei, és aranylamé estélyi ruha volt rajta. Mellette pedig egy
hatalmas, szőke férfi világoskék tábornoki egyenruhában, bíbor sujtásokkal és
kitüntetésekkel a mellén.
Gondolom, az ellenség az egyik külső raktárközpontunk elleni támadás során
csórhatta a testeket, azután kitömte, kifestette és felöltöztette őket.
- Madge, gyere vissza! – kértem.
A halványsárga hajú, rézszínű nő megmozdult. Sziréna vijjogott fel, és katonák
rohantak elő rejtekhelyeikről, hogy elkapják a testet, amelyet Madge foglalt el.
A központ egy csapda volt a kétéltűeknek! A testnek, amely olyan
ellenállhatatlannak tűnt Madge számára, összekötözték a bokáját, s így Madge nem
tudta megtenni azt a néhány lépést, ami ahhoz kellett volna, hogy ki tudjon lépni
belőle.
A katonák diadalmasan elhurcolták mint hadifoglyot. Bebújtam az egyetlen ott lévő
testbe, a pompás tábornokba, hogy megpróbáljak segíteni neki. Reménytelen
helyzetbe kerültem, hiszen a tábornok is csalétek volt, és eleve összekötözték a
bokáját. A katonák elhurcoltak Madge után.
A katonák parancsnoka, egy hetyke őrnagy táncolt az út mentén, annyira büszke
volt. Ő volt ugyanis az első ember, aki elfogott egy kétéltűt, úgyhogy ez tényleg
nagyon nagy dolog volt az ellenség szemszögéből. Évek óta álltak háborúságban
velünk, és isten tudja, hány milliárd dollárt költöttek, de a mi elfogásunk volt az első,
ami miatt a kétéltűek egyáltalán odafigyeltek rájuk.
Amikor a városba értünk, emberek hajoltak ki az ablakukon, zászlót lobogtattak,
éljenezték a katonákat, és pfujoltak Madge-re meg énrám. Itt voltak hát az emberek,
akik nem akartak kétéltűvé válni, akik úgy gondolták, az bárki részéről csak valami
borzalom lehet – ezért mindenféle színű, formájú, méretű és nemzetiségű emberek
fogtak össze, hogy harcoljanak a kétéltűek ellen.
Kiderült, hogy nagy tárgyalást rendeznek nekünk. Miután az egész éjszakát a
börtönben töltöttük, keresztül-kasul megkötözve, egy tárgyalóterembe vittek minket,
ahol tévékamerák meredtek ránk.
Madge és én hullafáradtak voltunk, mert egyikünk sem volt ilyen sokáig testbe
zárva már nem is tudom mióta. Épp amikor jobban kellett volna gondolkoznunk, mint
bármikor, a börtönben, a tárgyalás előtt a testünk gyötrődni kezdett az éhségtől, és