- Most ezt mondod – gúnyolódott Quinn. – Naná, Helmholtz, hogy most ezt
mondod. Most te is látod, hogy a bevásárlónegyednek hely kell, ahová terjeszkedhet.
Most már te is látod, amit én láttam. - Hát igen – sóhajtott Helmholtz. – Késő bánat. – Körülnézett, hogy másra terelje
a szót, és egy tizenöt éves fiút pillantott meg, aki épp felé tartott, a bokszok közti
folyosót mosta fel.
A fiú alacsony volt, de kemény, inas izmok dudorodtak a nyakán és a karján. A
vonásain még felsejlett,a gyerekkor, de amikor megállt pihenni, ujjai bizakodóan
érintették meg az oldalszakáll és a bajusz selymes kezdeményét. Úgy mosott fel, mint
valami robot, szaggatott mozdulatokkal, gépiesen, de ügyeit rá, hogy a szappanos lé
ne fröcsögjön rá a fekete csizmájának orrára.
- Na és mit csinálok én, amikor megszerzem a dombot? – kérdezte
Quinn. – Elhordatom, és ez olyan, mintha valaki egy gátat bontott volna le.
Hirtelenjében mindenki boltot akar építeni a domb helyén. - Öhöm – hagyta rá Helmholtz. Kedvesen a fiúra mosolygott. Annak a szeme se
rebbent, úgy nézett át rajta. - Mindenkinek van valamije – folytatta Quinn. – Neked a zene; nekem az
előrelátás. – És elmosolyodott, mert mindkettejük számára tökéletesen világos volt,
hogy melyikben van a pénz. – Gondolj nagyot! – mondta Quinn. – Álmodj nagyot! Ez
az előrelátás lényege. Úgy tartsd nyitva a szemed, ahogy senki más. - Az a fiú – szólt közbe Helmholtz. – Láttam már az iskola körül, de nem tudom a
nevét.
Quinn komoran felnevetett.- Billy, a kölyök? A rohamosztagos? Rudolph Valentino? Vagy Flash
Gordon? – Odakiáltott a fiúnak. – Hé, Jim! Gyere csak ide!
Helmholtz döbbenten látta, hogy a fiú szeme olyan kifejezéstelen, mint egy
osztrigáé.
- Jim a sógorom gyereke egy másik házasságából... mielőtt feleségül vette a
húgomat – mondta Quinn. – Jim Donnini a neve, Chicago déli részéből való, és
nagyon kemény fiú.
Jim Donnini keze megfeszült a felmosófán.- Szia, Jim – mondta Helmholtz.
- Helló – köszönt neki a fiú szenvtelenül.
- Most velem él – folytatta Quinn. – Az én kölyköm.
- Akarod, hogy elvigyelek az iskolába, Jim?
- Naná, hogy akarja – mondta Quinn. – Majd meglátjuk, mit tudsz kezdeni vele.
Velem nem hajlandó beszélgetni. – Jimhez fordult. – Na nyomás, kölyök, fejezd be a
felmosást, és borotválkozz meg!
Jim robotléptekkel elment. - Hol vannak a szülei?
- Az anyja meghalt. Az apja feleségül vette a húgomat, aztán lelépett, a kölyköt
meg itthagyta a nyakán. Aztán a bíróságnak nem tetszett, ahogy a húgom nevelte, és
egy ideig nevelőotthonokban élt. Azután úgy döntöttek, hogy eltávolítják Chicagóból,
és az én nyakamba sózták. – Megrázta a fejét. – Vicces bír lenni az élet, Helmholtz. - Néha meg nem túl vicces – jegyezte meg Helmholtz, és eltolta a tányért a
tükörtojással.