A fiú reszketett, azután rázkódott. Mintha minden rázkódással elszabadult volna
benne valami, míg végül semmi sem maradt a fiúból. Nem létezett többé. Jim feje
lehorgadt, mintha már csak a halált várná.
Helmholtzot kínzó bűntudat töltötte el. Átölelte a fiút.- Jim! Jim, hallgass rám, fiam!
Jim abbahagyta a rázkódást. - Tudod, hogy mi az ott a kezedben... az a trombita? – kérdezte
Helmholtz. – Tudod, hogy miért olyan különleges?
Jim csak sóhajtott.- John Philip Sousáé volt! – mondta Helmholtz. Gyengéden rázta és ringatta Jimet,
próbálta visszahozni az életbe. – Tudod mit, Jim, a csizmádért cserébe odaadom
neked. A tiéd, Jim! A tiéd John Philip Sousa trombitája! Sok száz dollárt ér, Jim... sok
ezret!
Jim Helmholtz mellére döntötte a fejét.- Jobb ez, mint a csizma, Jim – folytatta Helmholtz. – Megtanulhatsz játszani rajta.
Te vagy valaki, Jim. Te vagy az a fiú, akié John Philip Sousa trombitája!
Helmholtz lassan elengedte Jimet, és biztosra vette, hogy a fiú össze fog roskadni.
De Jim nem esett össze. Csak állt ott magányosan. A trombitával a kezében.
- Hazaviszlek, Jim – ajánlotta Helmholtz. – Légy jó fiú, és egy szót sem mondok
senkinek erről az éjszakáról. Fényesítsd ki a trombitádat, és tanulj meg jó fiú lenni. - Visszakaphatom a csizmámat? – kérdezte Jim tompán.
- Nem – felelte Helmholtz. – Nem hiszem, hogy jót tesz neked.
Hazavitte Jimet a kocsiján. Kinyitotta a kocsi ablakait, és a levegő mintha
felfrissítette volna a fiút. Quinn étterme előtt tette ki. Jim pucér lábának puha léptei
végigvisszhangoztak az üres utcán. Bemászott egy ablakon, a konyha mögött lévő
szobájába.
Azután minden elcsendesedett.Másnap reggel a döcögő, zörgő, sáros gépek valóra váltották Bert Quinn látomását.
Kiegyengették azt a területet, ahol a domb volt az étterem mögött. Olyan sima lett,
mint egy biliárdasztal.
Helmholtz megint ott ült az egyik bokszban. Quinn most is beült hozzá. Jim megint
felmosott. Lesütötte a szemét, és nem volt hajlandó észrevenni Helmholtzot. És úgy
látszott, nem izgatja, amikor a szappanos felmosóvíz kicsi, keskeny, barna cipőjének
orrára fröccsen.
- Egymás után kétszer is itt reggelizel? – kérdezte Quinn. – Valami baj van otthon?
- Még nem jött haza a feleségem – válaszolta Helmholtz.
- Nincs otthon a macska... – tréfálkozott Quinn. És kacsintott hozzá.
- Amikor nincs otthon a macska – mondta Helmholtz – , magányos az egér.
Quinn előrehajolt. - Azért keltél ki az ágyadból az éjszaka közepén, Helmholtz? Mert magányosnak
érezted magad? – Jim felé rántotta a fejét. – Kölyök! Hozzad csak ide Mr. Helmholtz
kürtjét!
Jim felemelte a fejét, és Helmholtz látta, hogy megint olyan a szeme, mint az