osztrigáé. Elment, hogy hozza a trombitát.
Quinn most már kimutatta, mennyire izgatott és dühös.- Elveszed a csizmáját, és adsz neki egy kürtöt, és azt akarod, hogy ne legyek
kíváncsi?– sziszegte. – Ne kezdjek el kérdéseket feltenni? Nem kellene tudnom, hogy
elkaptad, amikor szét akarta szedni az iskolát? Vacak bűnöző lenne belőled,
Helmholtz. Otthagynád a karmesteri pálcádat, a kottádat és a jogosítványodat a
bűntett helyszínén. - Nem gondolok arra, hogy eltüntessem a nyomokat – mondta Helmholtz. – Csak
csinálom, amit csinálok. El akartam mondani neked.
Quinn lába táncolt, és a cipője úgy vinnyogott, mint az egerek.- Valóban? Hát, nekem is vannak híreim számodra.
- Micsoda? – kérdezte meg Helmholtz rosszat sejtve.
- Végeztem Jimmel – felelte Quinn. – A múlt éjszaka volt az utolsó csepp. Vissza-
küldöm oda, ahonnan jött. - Hogy megint egyik nevelőotthonból a másikba rakják? – kérdezte Helmholtz
halkan. - Mindegy, majd a szakértők kitalálják, hogy mit kell csinálni egy ilyen
gyerekkel. – Quinn hátradőlt, nagyot fújt, és elernyedt a megkönnyebbüléstől. - Nem teheted – mondta Helmholtz.
- De igen – jelentette ki Quinn.
- Azzal neki vége – magyarázta Helmholtz. – Nem bírja ki, ha még egyszer így
elhajítják. - Nem érez ez semmit – mondta Quinn. – Nem tudok segíteni rajta; még bántani
se tudom. Senki sem tudja. Nincsenek idegek benne. - Egyetlen nagy csomó heg – magyarázta Helmholtz.
Az egyetlen nagy csomó heg visszajött a trombitával. Közömbösen letette az
asztalra Helmholtz elé.
Helmholtz mosolyt erőltetett az arcára.- Ez a tiéd, Jim – mondta. – Neked adtam.
- Vedd el tőle, Helmholtz, amíg még megteheted – tanácsolta Quinn. – Nem kell ez
neki. Nem csinál vele mást, csak elcseréli egy késre vagy egy csomag cigarettára. - Még nem tudja, hogy mi ez – mondta Helmholtz. – Kell egy kis idő, hogy
kiderítse. - Elég jó hangszer? – kérdezte Quinn.
- Hogy elég jó-e? – hüledezett Helmholtz, aki nem hitt a fülének. – Hogy elég
jó-e? – Nem értette, hogyan létezhet olyan ember, aki ránéz erre a hangszerre, és
nem járja át a melegség, és nem káprázik a szeme. – Hogy elég
jó-e?– morogta. – John Philip Sousáé volt.
Quinn bután pislogott.- Kié?
Helmholtz keze úgy verdesett az asztalon, mint egy haldokló madár szárnya. - Hogy ki volt John Philip Sousa? – sipította. Nem jöttek ki szavak a száján. Túl
nagy téma volt ez egy fáradt embernek. A haldokló madár kihunyt, és mozdulatlanul
hevert.
Hosszú hallgatás után Helmholtz felvette a trombitát. Megcsókolta a fúvókát,