Aztán jött a műhold a kutyával. Aztán jönnek majd a műholdak a majmokkal. Utánuk
jön a műhold Sztyepannal. Sztyepan éjjel-nappal dolgozott, tervezve az otthonát a
világűrben. De nem beszélhetett nekem róla. Még a feleségének se beszélhetett.
Mr. Ashland, ön szerette volna a fiamat. Mindenki szerette Sztyepant. Békés ember
volt. Nem azért lett őrnagy, mintha olyan nagyon harcias lett volna. Azért lett őrnagy,
mert olyan jól értett a rakétákhoz. Megfontolt ember volt. Gyakran mondta, hogy
bárcsak ő is kőműves lehetne, mint én. Azt mondta, kőművesként volna ideje és
nyugalma arra, hogy végiggondolja a dolgokat. Nem mondtam neki, hogy egy
kőműves nem sok mindenre gondol a kövön meg a malteron kívül.
Feltettem neki a kérdésemet a világűrről, és nem nevetett ki. Sztyepan nagyon
komoly volt, amikor válaszolt nekem. Volt oka rá, hogy komoly legyen. Elmondta
nekem, hogy miért akar ő maga szenvedni a világűrben.
Azt mondta, hogy igazam van. Az ember nagyon fog szenvedni a világűrben, és a
Hold meg a bolygók rossz helyek az ember számára. Lehet, hogy vannak jó helyek, de
olyan messze, hogy odáig az ember egy egész élet alatt sem juthat el.
- Akkor meg mi ez a nagyszerű új Űrkorszak, Sztyepan? – kérdeztem.
- Hosszú ideig a műholdak kora lesz – felelte. – Hamarosan el fogunk jutni magára
a Holdra, de nagyon bonyolult lenne néhány óránál hosszabb időre ott maradni. - Akkor meg miért kell elrepülni az űrbe, ha olyan kevés jó származik
belőle? – faggattam. - Olyan sok minden van ott, amit látnunk és értenünk kell – mondta. – Az ember
úgy nézhet meg más világokat onnan, hogy nincs ott a levegő függönye közte és
köztük. Az ember megnézheti a saját világát, tanulmányozhatja az időjárás áramlását
rajta, felmérheti az igazi dimenzióit. – Ez az utóbbi meglepett engem. Azt gondoltam,
hogy jól ismertek a világunk dimenziói. – Az ember ott kint sok mindent megtudhat az
anyag és az energia csodálatos zuhatagairól a világűrben – magyarázta türelmesen
Sztyepan.
És még sok más költői és tudományos örömről beszélt, ami ott kint várja az embert.
Elégedett voltam. Sztyepan szavainak hatására most már át tudtam érezni az ő
nagy örömét arra a gondolatra, hogy mennyi szépség és igazság van a világűrben.
Megértettem végre, Mr. Ashland, hogy miért éri meg a szenvedés. Amikor megint a
világűrről álmodtam, álmomban lenéztem a mi szép, zöld gömbünkre, aztán
megnéztem azokat a távoli világokat, és tisztábban láttam őket, mint bárki láthatta
valaha.
Tudja, Mr. Ashland, nem a Szovjetunió volt az, amiért Sztyepan dolgozott és
meghalt, hanem a szépség és igazság, ami a világűrben várja az embert. Nem
szeretett a világűr katonai felhasználásáról beszélni. Alekszej az, aki szeretett
ilyesmiről beszélni, hogy milyen nagyszerű lesz műholdakról kémkedni, műholdakról
célra vezetni a lövedékeket, uralkodni a Földön a magáról a Holdról kilőtt fegyverek
segítségével. Alekszej azt várta, hogy Sztyepan is ugyanolyan izgatott lesz, mint ő, az
ilyen gyerekesen erőszakos gondolatoktól.
Sztyepan mosolygott, de csak azért, mert szerette Alekszejt. Nem mosolygott a
háborún, vagy azon, amit az ember egy műholdról vagy magáról a Holdról tud csinálni
az ellenséggel. „Ez a tudomány olyan felhasználása, amelyre lehet, hogy rá fogunk
kényszerülni, Alekszej – mondta. – De ha lesz egy ilyen háború, akkor többé semmi
sem fog számítani. Utána a mi világunk még annyira se lesz alkalmas az életre, mint
a többi bolygó a naprendszerben."