- Csak éppen az a nagy helyzet, hogy valami olyasmi kell hozzá, ami kétszer
akkora, mint az Empire State Building, hogy egyetlen tetves gyarmatost eljuttassanak
a Marsra. És ha fizet még néhány milliárd dolcsit, akkor magával viheti a feleségét
meg a kutyáját is. Ezzel aztán el lehet intézni a túlnépesedést... Kivándorlással! - Lou?
- Hmmm?
- Mikor lesz a nyolcszáz kilométeres indianapolisi gyorsasági?
- Ööö... a Győzelem Napján, május harmincadikán.
Az asszony az ajkába harapott. - Szörnyeteg vagyok, hogy megkérdeztem?
- Nem, azt hiszem, nem nagyon. A lakásban élők mindegyike megnézte a
naptárban a biztonság kedvéért. - Nem akarok szörnyeteg lenni – mentegetőzött Em – , de időnként egyszerűen
muszáj beszélni ezekről a dolgokról, hogy az ember kiadja magából. - Hát persze. Jobban érzed magad?
- Igen... és nem fogom többé elveszteni az önuralmamat, és olyan kedves leszek
hozzá, amilyen csak bírok. - Ez a beszéd, Em.
Kihúzták magukat, és bátor mosollyal bementek a lakásba.
Álla a kezén, keze a botjának fogantyúján, Schwartz nagypapa ingerülten bámulta
a szobán uralkodó másfél méteres tévéképernyőt.
A képernyőn egy kommentátor éppen összefoglalta a nap eseményeit. Nagypapa
átlagosan félpercenként odakoppantott botja végével a padlóra, és felkiáltott:
- Egy fenét! Ezt mi már száz évvel ezelőtt is csináltuk.
Amikor bejöttek az erkélyről, Emerald és Lou kénytelenek voltak az utolsó sorba
ülni, Lou apja és anyja, bátyja és sógornője, fia és menye, unokája és annak felesége,
másik unokája és annak férje, dédunokája és felesége, unokaöccse és annak felesége,
másod-unokaöccse és felesége, másod-unokahúga és annak férje, valamint
dédunokaöccse és annak felesége mögé. No és persze Nagypapa mögé, aki legelöl ült,
mindenki előtt.
Nagypapa kivételével, aki kissé töppedt volt és hajlott hátú, az antigerazon előtti
mércével mérve valamennyien körülbelül egykorúnak látszottak – mintha valahol a
húszas éveik végén, harmincas éveik elején jártak volna.
„ Eközben – mondta a kommentátor – az iowai Council Bluffs még mindig a tragédia
fenyegetésében élt. A mentésben részt vevő kétszáz kimerült önkéntes azonban nem
volt hajlandó feladni a reményt, és fáradhatatlanul tovább ásott, hogy kiszabadítsa a
száznyolcvanhárom éves Elbert Haggerdet, aki két napja szorult be a... ”
- Szeretném, ha valami vidámabbra kapcsolna át – súgta Emerald Lou fülébe.
- Csend! – ordított Nagypapa. – Aki legközelebb kitátja azt a nagy pofáját, amikor
megy a tévé, azt úgy kitagadom, hogy ott találja magát egy dollár nélkül – hangja itt
hirtelen ellágyult és mézesmázos lett – , amikor Indianapolisban meglengetik a pályán
azt a kockás zászlót, és a jó öreg Nagypapa felkészül a Nagy Utazásra. – Érzelmesen
szipákolt, miközben örökösei kétségbeesett erőfeszítéssel próbálták a legcsekélyebb
zajt is elkerülni. A kilátásba helyezett Nagy Utazás izgalmát számukra némileg