tompította az a tény, hogy a Nagypapa ezt ötven éve átlag naponta egyszer szóba
hozta.
„ Dr. Brainard Keyes Bullard – mondta a kommentátor – , a Wyandotte College
rektora, ma este tartott beszédében kijelentette, hogy a világ bajainak nagy részét
arra a tényre lehet visszavezetni, hogy az ember önmagáról való ismeretei nem
tartottak lépést a fizikai világról szerzett ismereteivel.”
- Egy fenét! – közölte Nagypapa. – Mi már száz évvel ezelőtt is ezt mondtuk.
„ Ma este Chicagóban – folytatta a kommentátor – , ünnepséget rendeznek a
Chicagói Szülészeti Klinikán. Az ünnepség díszvendége Loroell W. Hitz, kora nulla év.
A ma reggel született Hitz a huszonöt-milliomodik gyermek, aki a klinikán jött a
világra.”
A kommentátor arca elhalványult, és a képernyőn maga az ifjú Hitz látszott, aki
dühösen ordított.
- Nahát – súgta Lou Emeraldnak – , mi már száz évvel ezelőtt is ezt mondtuk.
- Hallottam! – üvöltötte Nagypapa. Kikapcsolta a televíziót, kővé meredt
leszármazottai némán bámulták az üres képernyőt. – Te, te ott, te kölyök... - Én nem gondoltam semmi rosszat – védekezett Lou.
- Hozzátok ide a végrendeletemet! Tudjátok, hol van. Ti, kölykök, mind tudjátok,
hol van. Hozd ide, fiú!
Lou leverten bólintott, és mire észbe kapott, már a hallban járt, óvatosan
kerülgetve az ágyakat útban Nagypapa szobája, az egész Schwartz-lakás egyetlen
különszobája felé. A lakásban ezenkívül még a következő helyiségek voltak a
fürdőszoba, a nappali meg egy széles, ablaktalan hall, amelyet eredetileg
étkezőhelyiségnek szántak, és egyik végén parányi főzőfülke csatlakozott hozzá. A
hallban meg a nappaliban hat matrac meg négy hálózsák volt szanaszét leterítve, a
tizenegyedik házaspár, a pillanatnyi kedvenc pedig a nappaliban, a rekamién
helyezkedett el.
A végrendelet ott feküdt Nagypapa íróasztalán maszatosan, szamárfülesen,
összelyukasztgatva, telefirkálva a toldalékok, törlések, vádaskodások, feltételek,
intelmek, tanácsok és házi használatra szánt filozofálgatások százaival. „Ez a
dokumentum – emlékezett Lou – ötven év naplója két árkusra összezsúfolva: egy
mindennapos küzdelem zűrzavaros, olvashatatlan hajónaplója." Lout ezen a napon
fogja tizenegyedszer kitagadni, és alighanem vagy hat hónapi kifogástalan
viselkedésébe fog kerülni, amíg újra ígéretet kap, hogy részesedni fog a hagyatékból.
- Fiú! – kiabált utána Nagypapa.
- Jövök már!
Lou visszarohant a nappaliba, és átnyújtotta Nagypapának a végrendeletet. - Tollat! – vezényelt Nagypapa.
Tüstént tizenegy tollat nyújtottak feléje, minden házaspár egyet. - Nem ezt a csöpögő vacakot – mondta félrelökve Lou tollát. – Aha, ez egy rendes
toll. Derék fiú vagy, Willy!
Nagypapa Willy tollát fogadta el. Erre az útmutatásra vártak mindannyian. Tehát
Willy, Lou apja lesz az új kedvenc.
Willy, aki csaknem olyan fiatalnak látszott, mint Lou, bár száznegyvenkét éves volt,
csak meglehetősen gyatrán tudta eltitkolni az örömét. Szégyenlős pillantást vetett a
rekamié felé, amely mostantól az övé lesz, s amelyről Lounak és Emeraldnak vissza