Harry megköszörülte a torkát. Nem akaródzott olvasnia a szöveget, de muszáj volt.- „Szerelmem könnyű szárnyán szálltam által” – olvasta, a mindennapi hangján.
De aztán megcsapta a változás szele. – „Kőgát sosem riasztja a
szerelmet” – szavalta, felegyenesedett, lehullott róla nyolc esztendő, és derűs volt, és
daliás. – „Mit megtehet, meri is a szerelmem,” – lelkesedett – „Nem szeghetik utam
rokonaid.” - „De hogyha észrevesznek itt, megölnek”– olvasta Helene, és a takarás felé
vezette Harryt. - „Ó, több veszély van a te két szemedben/Mint húsz kardjukban:" – így.
Harry – „nézz reám szelíden,” – és Helene a hátsó kijárat felé vezette – „/S nem árt
nekem ádázkodó dühük” – szólt Harry. - „Jaj, a világért meg ne lássanak" – válaszolt Helene, és többet nem hallottunk.
Kiléptek az ajtón, és eltűntek.
A társulati bulin nem jelentek meg. Egy hét múlva összeházasodtak.
Igen boldognak látszanak, bár olykor-olykor kissé furcsán viselkednek, aszerint,
hogy éppen melyik darabot olvassák fel egymásnak.
A minap benéztem a telefontársasághoz, mivel a számlázógép megint hülye
hibákat követett el. Megkérdeztem Helenet, mostanában milyen darabokat olvasnak.
- A múlt héten feleségül vett Othello, elcsábított Faust, és elrabolt Páris. Ugye
szerinted is én vagyok a legszerencsésebb nő az egész városban? - Szerintem is – feleltem – , és elárultam neki, hogy a városi asszonyok is többnyire
így vélekednek. - Nem éltek a lehetőséggel – mondta erre Helene.
- Aligha bírták volna elviselni a feszültséget – véltem én. Aztán közöltem, hogy úja
rendezésre kértek fel. Vajon vállalnának-e Harryvel szerepet? Helene ekkor rám
ragyogtatta mosolyát: - És most kik leszünk?
(1961)
Borbás Mária fordítása