elleni antikor-injekciónak, amiből évente kettő járt. Az a puszta tény, hogy az öreg
muksó öregnek látszott, egymagában is azt bizonyította, hogy mire az
antikor-injekciót fölfedezték, már rég elszállt az ifjúsága édes madara.
- Na, eldöntöttük végre, hogy mi legyen a búcsúvacsora? – kérdezte Nancy. Még
maga is kihallotta a hangjából a bosszúságot; hiába, fölizgatta Billy, a Költő, s nagyon
unta már az öreget. De elszégyellte magát, mert ez nem illett a szakmájához. – A
töltött borjúszegy nagyon finom.
Az öregember ekkor fölszegte a fejét. A második gyermekkor ravasz mohóságával
sikerült Nancyt szakmájához nem illő mulasztáson, barátságtalanságon rajtakapnia,
most hát meg akarta büntetni érte.
- Hallja, nem valami kedves! Azt hittem, hogy maguk itt mind kedvesek. Azt
hittem, ez kellemes hely, hogy jó idejönni. - Ne haragudjon – kérlelte Nancy. – Ha nem voltam kedves, az nem maga miatt
volt. - Azt hittem, un már.
- Ugyan dehogy – tiltakozott Nancy vidáman – , hogy gondol ilyet! Hisz igazán
annyi érdekeset meséi.
A Zsigapapa többek közt azt is elmesélte, hogy személyesen ismerte J. Edgar
Nationt, a Grand Rapids-i drogistát, az erkölcsi születésszabályozás atyját.
- Akkor legalább csináljon úgy , mintha érdekelné! – mondta. Simán
megengedhette magának, hogy pimaszkodjék. Mert tény, hogy bármikor elmehetett,
amikor csak kedve szottyant, egészen addig, amíg a tűt nem kérte. S a tűt neki kellett
kérnie. Ez volt a szabály.
Nancy és a többi Kisasszony művészete viszont arra irányult, hogy az önkéntes ne
menjen el, hogy rábeszéléssel, hízelkedéssel, lépésről lépésre végigsegítsék az úton.
Nancy hát kénytelen volt leülni a fülkében, és úgy tenni, mintha csodálkozva hallgatná
az öregember hosszú lére eresztett történetét, amelyet mindenki ismert, arról, hogy J.
Edgar Nation hogyan kísérletezett az erkölcsi születésszabályozással. - Még csak nem is álmodta, hogy a tablettáit valamikor majd emberek is
szedik – mesélte Zsigapapa. – Ő mindössze arról álmodozott, hogy szeméremre
tanítsa a Grand Rapids-i Állatkert majomházának majmait. Ezt tudta? – kérdezte
szigorúan. - Nem. Nem is sejtettem. Nagyon érdekes.
- S egyszer húsvétkor a tizenegy gyerekével elment a templomba. Gyönyörű, tiszta
idő volt, az istentisztelet is nagyon szép, és elhatározták, hogy kimennek sétálni az
állatkertbe. Valósággal a mennyekben érezték magukat. - Hát ilyet! – A jelenet egy színdarabból származott, amelyet minden húsvétkor
bemutatott a televízió.
Zsigapapa ezután magát is beleköltötte a jelenetbe; elcsevegett a Nation családdal,
mielőtt odaértek volna a majomházhoz.
- Jó reggelt, Mr. Nation! – köszöntöttem. – Ez valóban egy gyönyörű reggel.
- Önnek is jó reggelt, Mr. Howard! Ilyenkor, húsvét reggelén valósággal
újjászületik az ember, megtisztul az Úr szándéka szerint. - Bizony. – Nancy a párnázott ajtón át is hallotta, hogy makacsul, halkan szól a
telefon. - Akkor együtt bementünk a majomházba, és mit gondol, mit láttunk?