És azt tette, amit ilyenkor kell. Megcsókolta Catharine-t.- Képtelenség rajtad eligazodni! – mondta neki a lány, amikor Newt engedte végre
levegőhöz jutni. - Az volna?
- Nem csókolhattál volna meg.
- Rossz volt?
- Mit vártál? Vad, fékevesztett szenvedélyt?
- Mondtam már. Fogalmam sincs, mi a következő lépés.
- Hát az, hogy mi ketten búcsút mondunk egymásnak.
- Rendben. – Newt a homlokát ráncolta.
Catharine magyarázatba fogott. - Nem sajnálom, hogy megcsókoltál. Kedves dolog volt. Miért ne tehettük volna?
Oly régóta ismerjük egymást. Sohasem felejtelek el, Newt. És sok szerencsét kívánok. - Én is neked.
- Köszönöm, Newt.
- Harminc nap.
- Harminc nap?
- Annyi. A futkosón. Egyetlen csók, harminc nap börtön.
- Ó! Nagyon sajnálom. De én nem kértelek, hogy dobbants.
- Tudom, hogy nem kértél.
- És az is biztos, hogy nem tüntethetnek ki, mint valami hőst, csak mert ilyen
őrültségre vetemedtél. - Milyen jó is lehet annak, aki hős! Henry Stewart Chasens. Ő hős?
- Lehetne hős, ha a helyzet úgy hozná. – Catharine ekkor döbbent rá, hogy ismét
sétálnak És nem búcsúztak el egymástól. - Valóban szereted?
- Persze hogy szeretem! – kiáltotta Catharine. – Hát feleségül mennék hozzá, ha
nem szeretném? - Sok a jó tulajdonsága? – kérdezte Newt.
- Ez már több a soknál, Newt. Van fogalmad arról, hogy milyen sértő módon
beszélsz? Rengeteg, rengeteg, rengeteg jó tulajdonsága van! Rengeteg! És nyilván
rengeteg, rengeteg, rengeteg rossz tulajdonsága. De neked egyikhez sincs semmi
közöd. Szeretem Henryt. Majd éppen veled fogom megvitatni a tulajdonságait. - Elnézést.
- Több a soknál!
Newt megcsókolta. Azért csókolta meg ismét, mert Catharine is ezt akarta.
Már az almáskertben jártak. - Hogy lehet, hogy ilyen messze eljöttünk?– kérdezte Catharine.
- Egyik láb, másik láb. Avarban, hidakon.
- Összeadódnak – nyugtázta a lány. – A lépések.
A vakok iskolájának tornyában megkondult a harang. - Vakok iskolája – mondta Newt.