Herbert mindennap egy kávézóban ebédelt. Próbáltuk túlharsogni a csörömpölést,
ricsajt, hangzavart. Én fizettem Herbert számláját. A cégem költségként elszámolja
majd. Nyolcvanhét centbe került, amit megevett.
- Nézze, Herbert, mielőtt továbblépnénk, egyet önnek kell eldöntenie. Mit vár a
befektetéseitől: hogy jövedelmet húzzon belőlük, vagy hogy inkább tovább
hízzanak? – A pénzügyi tanácsadók szokásos első kérdése. Csakhogy Herbertnél
ugyan ki a megmondhatója, hogy ő vajon mit akar kezdeni a vagyonával? Nagyon úgy
festett, hogy nem azt, amit rajta kívül mindenki más. Nem pénzt akart. - Magára bízom – mondta szórakozottan Herbert. Valami nyomaszthatta, mert
jóformán nem is figyelt rám. - Nézze, Herbert! Valamit végre meg kellene értenie. Ön gazdag ember.
Összpontosítson arra, hogy a vagyona minél többet fialjon. - Épp ezért kerestem meg magát. Összpontosítson maga. Azt akarom, hogy maga
intézze helyettem az egészet. Adók, letétek, előlegek. Nem akarok ilyesmivel
veszkölődni. Ne is említse nekem ezeket! - Az ügyvédei felvették az osztalékait?
- Majdnem az összeset. Viszont karácsonykor ajándékokra elköltöttem harminckét
dollárt. Száz dollárt pedig az egyháznak adtam. - Ismeri az egyenlegét?
- Nem is rossz – mondta, amikor kezembe nyomta a banki nyilvántartását.
Karácsonyi tékozlása és bőkezű adománya ellenére Herbert
ötvenezerkétszázhuszonhét dollárt és harminchárom centet kamatoztatott a
bankban. - Elárulná, Herbert, hogy miért nyugtalankodik az olyan ember, akinek ilyen
kedvező az egyenlege? - Mert megint jól leteremtettek a munkahelyemen.
- Vegye meg a céget, aztán gyújtsa föl a négy sarkánál – javasoltam.
- Megtehetném, nem igaz? – Vad dühöt pillantottam meg a szemében, de
tovaillant. - Herbert, maga bármit megtehet, amihez csak kedve szottyan.
- Ó, lehetséges. De minden azon múlik, ki honnan nézi.
Előrehajoltam. - Maga honnan nézi, Herbert?
- Azt hiszem, becsület dolga, hogy egy férfi keresse meg azt a pénzt, amiből megél.
- Nézze, Herbert...
- Csodálatos asszony a feleségem. Csodálatos gyermeket szült nekem. Szép
házban lakunk, autónk is van. Minden centet én kerestem, egyedül én. Tudom, mi a
kötelességem, és teljes mértékben ez irányítja az életemet. Büszkén mondhatom el,
hogy éppen az az ember lettem, akinek édesanyám megálmodott. És semmi módon
nem lettem olyan ember, amilyen az apám volt. - Nagyon megorrolna, ha megkérdezném, mi volt az édesapja?
- Nem szívesen beszélek róla. Az otthon és a család semmit nem jelentett számára.
Egyetlen dolgot szeretett ezen a világon. Az alantas zenét. Meg a lebujokat, ahol ilyen
zene szól. Meg a csőcseléket, amelyik meghallgatja ezt a zenét.