- Herbert, jó muzsikus volt az édesapja?
- Hogy jó muzsikus volt-e? – Herberten hirtelen úrrá lett az izgalom, teste
megfeszült, hangja elcsuklott, mintha fontos bejelentésre készülődne. De egy pillanat
alatt lehiggadt .– Jó muzsikus? – Újra a régi volt a hangja. – Igen, a maga nyers
módján az volt. Tűrhetően játszott. Úgy értem, technikailag. - A tehetségét tőle örökölte?
- A csuklóját meg a kezét. Esetleg ezeket. Isten irgalmazzon, ha bármi egyebet is!
- De maga is úgy rajong a zenéért, mint ő.
- Szeretem a zenét, igaz, ami igaz. De nem hagyom, hogy teljesen a rabja legyek,
nem én!– Egészen felmérgelte magát. - Nézze...
- Nem hagyom! Nem és nem! – kiáltotta.
- Nem értem magát.
- Azt mondtam, soha nem hagyom, hogy teljesen a zene rabja legyek. Igaz, fontos
dolog számomra, de nem uralkodhat fölöttem. Éppen fordítva. – Szeme furcsán
fénylett.
*
A zene nyilvánvalóan kényes téma volt, gyorsan visszakanyarodtam hát a banki
ügyeire.
- Nos tehát, ami a portfólióját illeti, mi volna az elképzelése?
- Valamennyit félretennék, hogy legyen tartalékunk, ha Alma meg én
megöregszünk. A többi a fiamé lesz. - Azért annyit bátran megtehetne, hogy kivesz egy keveset a talonból. Hogy
legalább a hétvégéken ne kelljen dolgoznia.
Herbert hirtelen felállt.- Nézze! Azt várom el magától, hogy a pénzügyeimet rendezze el, ne az életemet.
Ha képtelen erre, ha maga mind a kettővel törődni akar, keresek valaki mást, aki csak
a pénzügyeimmel foglalkozik, és be is éri ennyivel. - Ugyan, Herbert! Mr. Foster. Elnézését kérem, uram. Csak szerettem volna minél
többet megtudni, hogy a tervezésnél az egész képet figyelembe vehessem.
Herbert leült, de az arca vöröslött.- Ha csak erről van szó, nem bánom. De tartsa tiszteletben a világnézetemet A
magam útját akarom járni, és magam fizetem az útiköltséget is. Ha pedig csak
másodállás segítségével jövök ki hó végéig, legyen ez az én keresztem. - Hogyne, Herbert. Természetesen. És tökéletesen igaza is van, Herbert. Minden
tiszteletem a magáé. – Elkönyveltem, hogy ennek az embernek gumiszobában lenne
a helye. – Csak bízza rám az egészet. Mostantól mindent én intézek. Az osztalékait is
befektetem, én leszek a karmester. – Miközben próbáltam eligazodni Herberten,
csinos szőke haladt el mellettem. Tekintetem követte. Herbert motyogott. – Mondott
valamit? – kérdeztem. - Csak ennyit: „Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és
vesd el magadtól.” (Máté 5, 29)
Nevettem, mint aki érti a tréfát, azután nem nevettem. Herbert nem tréfált.