- A véleményedet? – Az asszony teljesen összezavarod ott.
Fuller szédült. Fejében Susannák perdültek, fordultak. Ismét látta a hivatásos
kísértőket, akik Koreában is állandóan gyötörték. Neki integettek, őt hívták a
hevenyészett tábori mozi lepedőjéről, a nedves sátorponyvára tűzött újságlapokról,
hívták a homokzsákok alatt a lövészárokban rongyosra lapozott magazinokból.
Vagyonokat kerestek ezek a Susannák, mindenütt ők integettek a sok magányos
Fuller tizedesnek, de ahová hívták, ott soha nem volt senki és semmi.
Valamelyik puritán, merev nyakú, feketébe öltözött ősének hangja harsant, amikor
Fuller ismét megszólalt. A hang évszázadok távolát szelte át. A hang egykor
boszorkányt küldött máglyára. Áradt belőle a keserűség és az öntudat. Az ítélet
hangja volt.
- És elmondtam a véleményemet, igen – mennydörögte Fuller tizedes. – A
kísértésről beszéltem. A kí-sér-tés-ről.
Fuller tizedes szivarja úgy parázslott az éjszakában, mint valami jelzőfény: Léha és
élveteg emberek, el az utamból! Még a molylepkék is tudták, hogy bölcsen teszik, ha
másutt röpdösnek. A szivar parazsa, kutakodó, vörös szem, bejárta a falu minden
egyes utcáját, oda is, vissza is, végül a nedves, kialudt csikk a tűzoltóság előtt torpant
meg.
Bearse Hinkley, az öreg patikus a vízpumpa kerekénél üldögélt, és a régi szép
időkről mélázott. Ó, a régi szép idők! Fiatal volt, oly fiatal, hogy ő vezette a szerkocsit.
Mindenki láthatta, mit forgat az elméjében. Arról ábrándozott, hogy tűzvész pusztít a
faluban, de a fiatalok mind elmentek. Vagy ő, az öreg Hinkley vezeti majd a szerkocsit
az újabb diadalra, vagy senki. A patikus langyos estéken odaült a pumpa mellé. Évek
óta ez volt a kedvenc helye.
- Meggyújtsam azt a vackot? – kérdezte Hinkley, amikor észrevette, hogy Fuller
tizedes szájában kialudt a szivar. - Köszönöm, inkább ne, Mr. Hinkley – felelte Fuller. – Ami jó volt, elfüstölgött
belőle. - Sosem értettem, mi jó lehet egy szivarban – mondta a patikus.
- Ízlés dolga. Nem kell érteni.
- Az egyiknek méreg, a másiknak orvosság – jegyezte meg Hinkley. – Felnézett a
tetőre, amely fölött, a kicsiny szobácskában, Susanna és fekete macskája lakott. - Ami engem illet, abban lelek örömöt, hogy arra gondolok, amiben egykor örömöt
leltem.
Fuller tizedes is felnézett, és férfiasan szóba hozta azt a kínos témát, amelyet
Hinkley gondosan került. - Ha maga most is fiatal lenne, megértette volna, miért mondtam a leánynak, amit
mondtam. Ezek a szép, gőgös lányok sok fájdalmat okoznak nekem. - Emlékszem én, nagyon is emlékszem. Annyira azért nem vagyok vén, hogy ne
emlékeznék arra a fáj dalomra. - Ha lányom születne, remélem, hogy nem lesz szép – mondta Fuller. – Ó, azok a
szép lányok az iskolában! Isten a tudója, mind azt tartották, hogy ők a legkülönbek. - Isten a tudója, mennyire egyetértek.
- Akinek nem volt kocsija, és heti húsz dollár zsebpénze, amit rájuk kellett