elkölteni, azt még csak észre sem vették.
- Igazuk is volt – mondta vidoran az öreg. – Ha én szép leány volnék, én is
ugyanúgy tennék. – Bólintott. – Így vagy úgy, mindegy már. Gondolom, mióta
megjött a csatából, rendezte velük a tartozását. Neki is jól megmondta. - Ó, ugyan. Lepereg róluk minden.
- Ki tudja? A színháznak van egy régi, szép törvénye. Az előadást folytatni kell.
Akkor is, ha kétoldali tüdőgyulladása van a színésznek, vagy haldoklik a csecsemője.
Az előadást folytatni kell. - Nincs nekem bajom – szegte fel a fejét Fuller. – Nem panaszkodhatok. Remekül
vagyok.
Hinkley a tizedesre meredt.- Nem is magáról van szó. Hanem a lányról.
Fuller elvörösödött. Szégyellte, hogy az önzés egérfogója rákattant. - Majd ő is kiheveri – legyintett.
- Kiheveri? – Hinkley a fejét ingatta. – Esetleg. Én csak azt tudom, hogy
elkezdődött a darab, ő is szerepel benne. És mégis odafent van. - Odafent? – Fuller meghökkent.
- Azóta is. Azóta, hogy maga ledorongolta és elküldte a pokolba.
Fuller megpróbált gúnyosan mosolyogni. - Hát, szörnyű galiba, annyi biztos. – Közben érezte, hogy vigyora szánalmas és
torz. - Jó éjt, Mr. Hinkley!
- Magának is, kiskatona – mondta Hinkley. – Magának is.
Másnap, amint közeledett a dél, a főutcán az emberek egyre ostobábban
viselkedtek. A jenki boltosok figyelmetlenül adták vissza az aprót, becsapva
önmagukat, mintha bizony a pénz mit sem számítana. Mindenki úgy gondolt a
tűzoltóság fölötti szobára, mint valami kakukkos órára. Ez a kérdés foglalkoztatta
őket: Összetörte-e az órát Fuller tizedes? Vagy mégsem tört el? Pontban délben
felpattan-e az ajtó, és kilép-e rajta Susanna?
A vegyesboltban a vén Bearse Hinkley ide-oda rakosgatta Susanna New York-i
újságjait. Hol így csoportosította őket, hol amúgy. Vajon jól mutatnak? Ide vonzzák-e
Susannát?
Tizenkettő előtt egy perccel belépett a vegyesboltba Fuller tizedes, a kakukkgyilkos
maga. Látszott az arcán, hogy fáj a feje, és hogy bűntudat gyötri. Szinte egész éjszaka
fent volt. Sorra számba vette a sérelmeit, amelyeket a csinos nőktől kellett
elszenvednie. Mindig azon morfondíroznak, hogy mennyire szépek – állapította meg
hajnaltájt. – Egyébre nem is jut idejük.
Odament a szódaautomata melletti székekhez, sorban mindet megigazgatta. Rálelt
arra, amelyiken előző nap ült. Letelepedett. Mozdulatlanul ült, mint a jog emlékműve.
Senki nem szólt hozzá.
A tűzoltóság szirénája zihálva megszólalt, hogy jelezze a delet. Ugyanebben a
pillanatban, mintha a sziréna lett volna a végszó, teherkocsi gördült az épülethez.
Kiszállt belőle két férfi, és felmásztak a lépcsőn. Susanna éhes fekete macskája
felugrott a korlátra, és a hátát púposította. A szállítmányozók eltűntek Susanna ajtaja