akármelyiket. – A táblára lépett. – Mi vagyok, ha itt állok?
- Futó, hadnagy – válaszolt Kelly ezredes. – A király futára.
Azon kapta magát, hogy már csak sakkfiguraként gondol a hadnagyra – már nem
emberi lény, hanem egy báb, amely átlósan mozoghat a sakktáblán; és ha a
királynővel támadnak, szörnyű kárt tehet a szemközt sötét bábokban.
- Világéletemben utáltam futni – kurjantott oda Pi Jingnek hetykén a
pilóta. – Maga szerint mit ér az ilyen futó?
Pi Jing méltányolta a humort.- Egy huszárt és egy gyalogot, fiam; egy huszárt meg egy gyalogot.
Istennek legyen hála a hadnagyért, gondolta Kelly. Az egyik amerikai katona
elvigyorodott. Szorosan egymáshoz húzódtak, hátukat a falnak vetették. Most
megindult köztük a szó – akárcsak egy bemelegítő baseballcsapatnál. Mintha nem is
volnának tudatában, mi a jelentősége a mozdulataiknak, Kelly utasítása szerint
elhelyezkedtek a táblán.
Pi Jing szólalt meg.- Valamennyi bábja a helyén van, ezredes, kivéve a huszárjait és a királynőjét. No
és természetesen ön a király. Rajta, rajta! Vacsoráig le kell játszanunk a partit.
Kelly hosszú karjával gyengéden a helyükre vezette feleségét meg Jerryt és Pault.
Gyűlölte magát a nyugalmáért és a tárgyilagosságáért. Látta Margaret szemében a
rettegést, a vádat.
Margaret nem érti, hogy neki így kell viselkednie – hogy a hűvös nyugalomban
rejlik az egyetlen remény a túlélésükre. Elfordította feleségéről a tekintetét.
Pi Jing két tenyerét összecsapva csendet parancsolt.- Helyes, helyes, kezdhetjük is. – Elgondolkodva megrángatta a fülét. – Szerintem
ez kiváló módja a keleti és a nyugati gondolkodás összehangolásának, nem gondolja,
ezredes? Mi kiéljük a dráma és a filozófia iránti vonzalmunkat, s közben teret
engedünk az amerikaiak játékszenvedélyének. – Barzov őrnagy türelmetlenül súgott
neki valamit. – Ó, igen – szólt Pi Jing – , még két szabály. Egy lépésre tíz perc időt
adunk, valamint, ezt ugyebár mondanom sem kell, minden lépés visszavonhatatlan.
Helyes – mondta, megnyomott egy gombot a stopperórán, és a korlátra állította. – Az
első lépés joga a világosakat illeti. A fehéreket. – Elvigyorodott. – Ez ősrégi
hagyomány. - Őrmester – préselte ki magából a szót Kelly ezredes – , lépjen előre
kettőt. – Lenézett: a keze megremegett. - Úgy vélem, valamelyest eltérek a bevett gyakorlattól – szólalt meg Pi Jing, és
fejét kissé a fiatal nő felé fordította, mintha meg akarna róla győződni, hogy az is
osztozik-e az élvezetben. – Lépjen előre kettőt a vezérgyalogommal – utasított egy
szolgát.
Kelly ezredes figyelte, amint a szolga előrecsúsztatja a súlyos figurát – az
őrmestert veszélyeztető kockára. Az őrmester kihívó pillantást vetett Kellyre.
- Minden oké, uram? – mosolyodott el halványan.
- Remélem – szólt Kelly. – Itt a védelme... Bajtárs – utasította a fiatal tizedest – ,
lépjen egyet előre. – Hát igen... csak ennyit tehetett. Most már nem jelent előnyt Pi
Jingnek, ha leüti a fenyegetett gyalogot: az őrmestert. Taktikai szempontból