Előszó
(Preface)Íme Kurt Vonnegut rövidebb munkáinak áttekintő seregszemléje, noha Kurt
Vonnegut még nagyon is itt él közöttünk. Jócskán Vonnegut volnék továbbra is.
Valahol Németországban csordogál a Vonne-patak. Különös nevemet erről a patakról
kaptam.
1949 óta vagyok író. Autodidakta. A mesterséggel kapcsolatban nincs semmiféle
elméletem, ami kapóra jöhetne másoknak. Amikor írok, egyszerűen azzá válok, amivé
nyilvánvalóan lennem kell. Magasságom száznyolcvannyolc centiméter, testsúlyom
kilencven kilogramm, mozgásom rendezetlen, kivéve, ha úszom. Ez a kölcsönkapott
hústömeg végzi az írást.
Úszás közben gyönyörű vagyok.Indiana államban, Indianapolisban születtem. Apám és az ő apja itt voltak
építészek. Anyai nagyapámnak sörfőzdéje volt, Lieber Lager nevezetű sörével
aranyérmet nyert a párizsi világkiállításon. A sörbe titokban kávét kevertek.
Egyetlen bátyám nyolc évvel idősebb nálam. Sikeres tudós. Szakterülete a felhők
fizikája. Bernardnak hívják, és mulatságosabb, mint én. Emlékszem egy levelére.
Akkor írta, amikor Peter, az első fia megszületett, és hazavitték a kórházból. A levél
így kezdődik: „Íme én, szart pucolok, ami szinte mindent beborít.”
A nővérem öt esztendővel volt idősebb nálam. Negyvenéves korában meghalt.
Magassága hajszállal bár, de meghaladta a száznyolcvan centimétert. Élmény volt őt
nézni, kecsesen mozgott, és nemcsak vízben, de szárazon is. Szobrász volt. A
keresztségben az Alice nevet kapta, de mindig azt mondta, hogy az igazi neve nem
Alice. Osztottam a nézetét. Mindenki osztotta. Talán egyszer megálmodom az igazi
nevét.
„Nem is fáj.” Ezek voltak az utolsó szavai. Jó kis utolsó szavak. Rákban halt meg.
És ma már tudom, hogy regényeim két fő témája a testvéreimtől ered. „Íme én,
szart pucolok, ami szinte mindent beborít.” Meg: „Nem is fáj.” Jelen gyűjtemény olyan
munkákat tartalmaz, amelyeket pénzért írtam. A pénz fedezte a regényírás költségeit.
Itt aztán rálelhetünk a Szabad Vállalkozás gyümölcseire.
Valamikor a General Electric reklámosztályán dolgoztam, majd szabadúszó író lett
belőlem. Úgynevezett „olvasmányos” könyveket írtam, javarészt science fiction
történeteket. Nem az én tisztem annak eldöntése, hogy az irodalomra való áttéréssel
erkölcsi értelemben jobb emberré váltam-e. Ez lesz az egyik kérdés, amelyet az ítélet
napján az Úrnak majd felteszek. És persze megérdeklődöm nála a nővérem igazi
nevét.
Egyáltalán nem lehetetlen, hogy az ítélet napja jövő szerdára esik.
Különben az első kérdést már feltettem egy egyetemi tanárnak. Éppen mászott
befelé a Mercedes Benz 300 SL gran turismó jába. Közölte, hogy a marketingesek és az