szivardobozt. Na, ehhez mit szól? Ebbe az üzletbe vágnék bele, ha a doktorok rám
nem parancsolnak, hogy nyugdíjazzam az öreg ketyegőt.
- Odaköthetné a kutyáját ahhoz a fához – javasolja az idegen.
- Az agyamra megy ez a mai fiatalság! – méltatlankodik Bullard. – Folyton azon
nyavalyognak, hogy nincsen terük. Pedig hát hol volt bármikor annyi terük, mint
manapság? Tudja, mit mondana ma Horace Greeley? - Nedves az orra – panaszolja az idegen, és odébb húzza a bokáját, de a kutya
kitartóan követi. – Takarodj, te dög! - Nedves az orra, mert egészséges – tudatja Bullard. – „Vágjon a
műanyagbizniszbe, fiatalember!” Ezt mondaná Horace Greeley. „Vágjon az atomba!”
A kutya biztos érzékkel rátalált az idegen zoknitartójának műanyag gombjaira,
ide-oda forgatja a fejét, megpróbálja kifundálni, hogyan kaphatná ezt a csemegét a
foga közé.
- Takarodj már! – mordul rá az idegen.
- „Vágjon az elektronikába, fiatalember”– szól Bullard. – És nekem többet ne
mondják, hogy nincs lehetőség. Az ország valamennyi ajtaján kopogtat a lehetőség,
csak be kell ereszteni. Fiatalkoromban az embernek kergetnie kellett a lehetőséget, és
a fülénél fogva hazaráncigálni. Manapság... - Elnézést – szól fakó hangon az idegen. Becsapja a könyvét, bokáját elrántja a
kutyától. – Mennem kell. Jó napot, uram.
Átcsörtet a parkon, talál egy másik padot, sóhajtva letelepszik, és könyvébe
mélyed. Légzése épp visszatért a normális ütemhez, amikor egy nagy kutyaorr nedves
szivacstapintását érzi a bokáján.
- Ó... maga az – dobja le magát melléje Bullard. – Kiszimatolta a kutyám. Szagot
fogott, s én hagytam, menjen az orra után. Na, mit mondtam magának a
műanyagról? – néz körül elégedetten. – Nem hibáztatom magát, amiért odébb
húzódott. Fülledt volt a levegő amott. Sehol egy tenyérnyi árnyék, se egy fuvallat
szellő. - Odébb állna a kutyája, ha vennék neki egy szivardobozt? – kérdi az idegen.
- De jó vicc, de jó vicc – szól nyájasan Bullard. Egyszer csak az idegen térdére
csap. – Mondja csak, maga nem műanyagban utazik? Itt jártatom a pampuskámat a
műanyagról, s mit tudom én, hátha az a maga vonala! - Az én vonalam? – szól hegyesen az idegen, és leteszi a könyvét. – Sajnálom...
sohase volt semmiféle vonalam. Kilencéves korom óta csak úgy sodródom, amióta
Edison a szomszédunkban rendezett be laboratóriumot, és megmutatta az
intelligenciaanalizátort. - Edison? – kérdi Bullard. – Thomas Edison, a feltaláló?
- Ha így akarja nevezni, akkor csak rajta – mondja az idegen.
- Ha én így akarom nevezni? – röhög fel Bullard. – De még mennyire így akarom! A
villanykörte atyja, meg még mit tudom én, mié. - Ha azt akarja gondolni, hogy ő találta fel a villanykörtét, csak rajta. Az még nem
árt senkinek. – És az idegen tovább olvas. - Mondja, mi ez az egész? – fog gyanút Bullard. – Maga ugrat engem? Mi a fene az
az intelligenciaanalizátor? Sose hallottam róla.