- Hogyan is hallhatott volna róla – mondja az idegen. – Mr. Edison is, én is
megígértük, hogy titokban tartjuk. Sose beszéltem róla senkinek. Mr. Edison
megszegte a szavát, és elmondta Henry Fordnak, de Mr. Ford tett neki egy ígéretet,
hogy senki másnak nem mondja el... az emberiség érdekében.
Bullard ámul.- Szóval, ez az intelligenciaanalizátor... az intelligenciát mérte, mi?
- Csak egy elektromos vajköpülő volt – válaszolja az idegen.
- Na ne, komolyan kérdem – nógatja Bullard.
- Talán valóban jó lenne megbeszélni valakivel – feleli az idegen. – Szörnyűség
hosszú évekre magamba fojtani. De hogyan lehetnék biztos afelől, hogy ez az
információ nem terjed tovább? - Mert úri becsületszavamat: adom – biztosítja Bullard.
- Ennél különb garanciát keresve sem találhatnék, igaz? – kérdi óvatosan az
idegen. - Ennél különb garancia nincs – jelenti ki nagy büszkén Bullard. – Itt haljak meg,
ha megszegem! - Hát jó. – Az idegen hátradől, lehunyja a szemét, mint aki időutazásra indul,
vissza a múltba. Egy teljes percig hallgat. Bullard tiszteletteljesen figyeli. - Ezernyolcszázhetvenkilenc őszén történt – szólal meg végre halkan az
idegen. – A New Jersey állambeli Menlo Park faluban. Kilencéves voltam. Egy
fiatalember, akit mindnyájan varázslónak véltünk, a szomszéd házban laboratóriumot
rendezett be. Villanások látszottak, csattanások hallatszottak odabentről, és
mindenféle félelmetes dolog ment végbe. A szomszéd gyerekeket figyelmeztették, a
közelébe ne menjenek, és ne lármázzanak, hogy meg ne zavarják a varázslót.
Akkor még nem ismerkedtem meg Edisonnal, de Sparky, a kutyája, meg én
elválaszthatatlanok lettünk. Sparky hajszálra olyan volt, mint ez a maga kutyája, és
rengeteget birkóztunk. Bizony, uram, a kutyája szakasztott olyan, mint Sparky volt.
- Igazán?! – Bullardnak megnőtt a mellénye.
- Hajszálra – válaszol az idegen. – No szóval, egy alkalommal nagyban birkóztunk
Sparky-val, és egészen Edison laboratóriumának az ajtajáig verekedtük magunkat.
Egyszer csak azon kaptam magam, hogy Sparky betaszít az ajtón, és zsupsz!, ott ülök
a laboratórium padlóján, és bámulok fel magára Mr. Edisonra. - Hú, mennyire dühös lehetett! – örvendezik Bullard.
- Képzelheti, hogy begyulladtam – mondja az idegen. – Én hittem azt, hogy
magával a Sátánnal nézek farkasszemet. Edisonnak drótok lógtak a füléből, amelyek
egészen az ölében tartott kis fekete skatulyáig vezettek. El akartam szelelni, de
galléron ragadott, és leültetett. - „Fiam – azt mondja Edison – , hajnal előtt van a legsötétebb. Ezt jól jegyezd
meg." - „Igenis, uram" – feleltem.
- „Egy kerek esztendeje – mondta nekem Edison – keresem a megfelelően tartós
szálat az izzólámpámhoz. Hajszál, zsineg, forgács... egy se jó. Így aztán míg azon
törtem a fejem, mi egyebet próbálhatnék, egy másik kis ötletemmel kezdtem
babrálni, csak hogy kieresszem a gőzt. És ezt barkácsoltam – mutatott a kis fekete
skatulyára. – Úgy gondoltam, az intelligencia talán az elektromosság egy fajtája, hát
összeraktam ezt az intelligenciaanalizátort. És működik! Te vagy az első, fiacskám, aki