tud róla. És ez így is van rendjén. Végtére a te nemzedéked nő fel a diadalmas új
korban, amikor az embereket éppolyan könnyű lesz osztályozni, akár a narancsot."
- Ezt nem hiszem el! – ámul Bullard.
- Itt essem össze holtan! – mondja az idegen. – És bizony működött! Edison a
munkatársain próbálta ki az analizátort, de nem kötötte az orrukra, miben sántikál.
Mennél okosabb volt egy ember, az áldóját, annál jobban kilengett jobbra a kis fekete
dobozon a kijelző! Hagytam, hogy rajtam is kipróbálja, de a tű csak maradt helyben,
épphogy rezgett egy kicsit. De akármilyen bugyuta voltam, életemben először és
utoljára akkor tettem valamit az emberiség javáért. Ahogy mondom, azóta a
kisujjamat se mozdítottam. - Na mondja, mit csinált? – faggatja izgatottan Bullard.
- „Kérem szépen, Mr. Edison – mondtam – , próbáljuk ki a kutyán!" Szívből
kívánom, bárcsak maga is látta volna, mit művelt az a kutya, alighogy ezt kimondtam!
A derék Sparky ugatott és vonított és kapart, úgy igyekezett kiszabadulni. Amikor
látta, hogy nem viccelünk, hogy nem szabadulhat, egyenesen rárontott az
intelligenciaanalizátorra, és kiverte Edison kezéből. De sarokba szorítottuk, Edison
lefogta, én meg a fülébe dugtam a drótokat. És ha hiszi, ha nem, az a tű végigszántott
a számlapon, túl a kis piros jelzésen! - A kutya kipurcantotta! – lelkesedik Bullard.
- „Mr. Edison – kérdeztem – , mit jelez az a kis piros vonal?"
- „Azt, fiacskám – felelte Mr. Edison – , hogy a műszer kipurcant, mivelhogy az a kis
piros vonal én vagyok." - Azt el is hiszem, hogy kipurcant! – vigyorog Bullard.
- Csakhogy nem purcant ki – mondja komoran az idegen. – Nem, uram. Edison
ellenőrizte az egész masinát, és minden alkatrész tökéletesen működött. És amikor
Edison ezt közölte velem, akkor történt, hogy Sparky, aki majd megveszett, hogy
kiszabadulhasson, elárulta magát. - Hogyan? – gyanakszik Bullard.
- Ténylegesen, istenesen bezártuk. Háromszoros zár volt az ajtón: egy rigli, egy
retesz meg egy szabályos kilincs. Az a kutya két lábra állt, kiakasztotta a riglit, eltolta
a reteszt, és éppen a foga közé kapta a kilincset, amikor Edison megfékezte. - Nem! – álmélkodik Bullard.
- De igen! – Az idegen szeme ragyog. – És ekkor mutatta meg Edison, milyen nagy
tudós. Hogy kész szembenézni az igazsággal, ha mégoly kellemetlen is. - „Aha! – szólt Sparkyhoz Edison. – A kutya az ember legjobb cimborája, mi?
Néma barátunk, mi?" - Az a Sparky nem volt semmi. Úgy tett, mintha nem hallaná. Vakaródzott,
bolhászkodott, megmorogta a patkánylyukakat... bármit, csak ne kelljen Edison
szemébe néznie. - „Fő a kényelem, igaz-e, Sparky? – mondta Edison. – Gondoskodjon más a
kajáról, építsen házat, fűtse a kályhát, te meg alszol a tűznél, vagy hajkurászod a
lányokat, vagy rajcsúrozol a srácokkal. Se jelzálog, se politika, se háború, se meló, se
gond. Csak csóválod a farkadat, nyalod a gazdi kezét, a többi már az ő gondja." - „Mr. Edison – kérdeztem én – , ön szerint tehát a kutya okosabb, mint az ember?"
- „Hogy okosabb? – kérdi Edison. – El is mondom az egész világnak! És mit
műveltem én egész évben? Hülyére dolgoztam magam, hogy megalkossam az