azt mondja, „A like használata az as - zel azonos jelentésű kötőszóként (pl. Do like I do )
bár olykor fellelhető jó íróknál, parlagiasság, és a helyes nyelvhasználattal ellentétes."
Az „M-W-2" azt mondja, hogy ugyanez „csak műveletlen beszédben használatos
gyakran, és jelenleg helytelennek minősül". Az „M-W-3" semmilyen figyelmeztetést
nem fogalmaz meg, és a jelenleg szokásos, rendes használat példáját fitogtatja a St.
Petersburg-i (Florida) Independentből ( wore his clothes like he was... afraid of getting
dirt on them ) és Art Linklettertől ( impromptu programs where they ask questions
much like I do on the air ). Az „M-W-3" mellesleg az Eisenhower-kormány alkonyán jött
ki, amikor egyszerűen mindenki úgy beszélt, mint Art Linkletter.
A Random House, amely előnyös helyzetben van, mert utolsóként szólalhat fel,
1966 - ban kijelenti: „A like használatát as helyett általánosan elítélik a tanárok és a
szerkesztők, jóllehet széles körben elterjedt, különösen reklámszlogenekben. A Do as
I say, not as I do kifejezésben nem mondhatunk like - ot as helyett. Előfordulnak olyan
idiomatikus kifejezések, amelyekben nem annyira bántó a like használata as helyett
( He raced down the street like crazy ), de ez a példa nyilvánvalóan köznyelvi, és aligha
található meg másutt, mint a leginformálisabb írott kontextusokban.” Én ezt
ragyogónak találom. Még azt is elmondja, hogy ki fog bántani, ha hibát követsz el, és
megtagadja a segítséget és vigaszt a rák és a pénz azon barátaitól, a nyelvnek azoktól
a mohó ellenségeitől, akik azt tanítják gyerekeinknek, hogy iskola után mondják azt:
Winston tastes good like a cigarette should.
A Random House soha az életben nem nyomtatná ki ezt a szlogent.Ahogy lapozgatja az ember ezt az új szótárat, csúnya szavakra és vaskos
kifejezésekkel enyhített iskolás okításokra vadászva benne, felfedezheti, hogy
életrajzok, jelentős helynevek, sőt híres művészeti alkotások címei is szerepelnek
benne: A vágy villamosa, Ralph Ellison, Mona Lisa, Kiszejlovszk. Az életrajzok és a
művészeti alkotások aggasztanak, mert olyan vegyesfelvágottnak tűnik a dolog,
amely most alighanem örök időkre be lesz zárva egy szedőmatricába. Norman Mailer
például itt van, de nincs William Styron, James Jones, Vance Bourjaily vagy Edward
Lewis Wallant. És most már örök időkig csak ennyit fogunk megtudni Alger Hiss - ről:
„született 1904-ben, állami tisztviselő az USA-ban"? És miért nincs címszava
Whittaker Chambers - nek? És ki lobbizott Peressért?
Valójában persze épp az életrajzi pluszoknak és hiányoknak köszönhetően lesz ez a
szótár eszményi ajándék a paranoiás barát számára mindenkinek a karácsonyi
listáján. Az illető a végtelenségig találhat okot a bosszankodás kéjére az 1. és a 2059.
oldal között. Miért tájékoztatnak bennünket Joe Kennedy, Sr.-ról, meg Jackről és
Bobbyról, de Teddyről és Jacqueline-ról nem? Mit akar valaki közölni velünk, amikor T
S. Eliotot brit költőnek nevezi, W. H. Audent pedig angol nak? (A különbségtétel talán
Auden amerikai állampolgárságára utal.) És amikor Robert Welch, Jr.-t „nyugalmazott
amerikai cukorkagyárosnak" nevezik, ezzel vajon ostoba színben akarják feltüntetni?
És miért örökítik meg John Dillinger emlékét, amikor Adolf Eichmannról meg se
nyikkannak?
Bárki is akar legközelebb beszállni a nagy szótárjátékba – és alighanem a General
Motors vagy a Ford lesz az – , kegyetlenül át fogják rostálni ezt a munkát, hogy
kiszűrjék a bakikat. Nem lehet sok belőlük, mivel a Random House is átrostálta nemes
elődeit. A legnagyobb baki énszerintem az, hogy az életrajzokat és a művészeti