lógott a gazdag, heves, csodás élet peremén.
Mozgás hallatszott a szomszédból – lassú, csoszogó mozgás.- Hát – sóhajtotta a nő.
- Charlotte... – nyögte a férfi zavartan. – Édesem... esküszöm.
- „Szeretlek – mondta a nő keserűen – , béküljünk ki, és kezdjük újra!"
- Szívem – motyogta a férfi kétségbeesetten – , ez egy másik Lemuel K. Harger.
Másiknak kell lennie. - Vissza akarod kapni a feleségedet? – szögezte neki a kérdést a nő. – Rendben...
nem fogok az útjába állni. Az övé lehetsz, Lemuel... te, te kincs. - Biztosan ő hívta fel a rádiót – mondta a férfi.
- Az övé lehetsz, te szoknyabolond, csalfa, ócska Lochinvar – sziszegte a nő. – De
nem leszel nagyon jó állapotban. - Charlotte, tedd le azt a pisztolyt! – kiáltotta a férfi. – Ne csinálj semmi olyat, amit
megbánsz! - Az az én dolgom, te féreg – vágta oda a nő.
Három lövés hallatszott.
Paul kirohant a lépcsőházba, és összeütközött a Harger-lakásból kirobbanó nővel.
Nagydarab, szőke nő volt, puha és rendetlen, mint egy vetetlen ágy.
Ő és Paul egyszerre sikoltottak fel, és aztán a nő elkapta a fiút, aki el akart futni.- Kérsz cukrot? – kérdezte tőle vadul. – Vagy egy biciklit?
- Nem, köszönöm – felelte Paul élesen. – Most nem.
- Nem láttál és nem hallottál semmit! – figyelmeztette a nő. – Tudod, hogy mi
történik a spiclikkel? - Igen! – sírt Paul.
A nő benyúlt a táskájába, és egy kupac parfümös papír zsebkendőt, hullámcsatot és
pénzt húzott elő. - Tessék! – zihálta. – A tiéd! És többet is kaphatsz még, ha lakatot teszel a
szádra. – Begyömöszölt mindent a fiú nadrágzsebébe.
Még egy utolsó ádáz pillantást vetett rá, aztán kimenekült az utcára.
Paul visszafutott a lakásba, beugrott az ágyba, és a fejére húzta a takarót. Az ágy
forró, sötét barlangjában sírdogált, mert ő és Sam segítettek megölni egy embert.
Kisvártatva egy rendőr jött a házba döngő léptekkel, és mindkét lakás ajtaján
bedörömbölt a gumibotjával.
Paul zsibbadtan kimászott a forró, sötét barlangból, és kinyitotta az ajtót. Abban a
pillanatban kinyílt a másik ajtó is a lépcsőház másik oldalán, és Mr. Harger állt ott,
meggyötört arccal, de épen és egészségesen.
- Igen, uram? – kérdezte Harger. Kicsi, kopaszodó férfi volt, hajszálvékony
bajusszal. – Segíthetek valamiben? - A szomszédok lövéseket hallottak – mondta neki a rendőr.
- Valóban? – kérdezte Harger előzékenyen. Megnedvesítette a bajszát a kisujja
hegyével. – Milyen különös. Én semmit sem hallottam. - Éles pillantást vetett Paulra. – Megint te játszottál az apád pisztolyával,
fiatalember?