A traumás indulatáttétel bonyodalmainak legszélsőségesebb formáit a multiplex
személyiségzavarban szenvedő páciens mutatja. Ilyenkor az áttétel erősen töredezett lehet, és
különféle részleteit külön alterszemélyiségek hordozhatják. Putnam szerint a multiplex páciensekkel
dolgozó terapeutának mindennapos, erősen ellenséges és szexualizált indulatáttételekre kell
felkészülnie.^2 ' Az áttétel azonban még az ilyen szélsőséges disszociatív képességekkel nem
rendelkező páciensek esetében is szervezetlen és töredékes lehet, és ugyanúgy jellemző rá a traumás
tünetegyüttes jellegzetes kísérő tünete: az állandó ingadozás. A terápiás kapcsolat érzelmi
megpróbáltatásai ezért sokszor mind a páciens, mind a terapeuta számára kiszámíthatatlanok és
zavarba ejtők.
A traumás viszontáttétel
A trauma fertőző. A katasztrófa vagy atrocitás tanújaként időnként a terapeután is eluralkodhatnak
az érzelmei. Bár kisebb intenzitással, de ugyanazt a rettegést, dühöt és kétségbeesést éli át, mint
páciense. E jelenség a „traumás viszontáttétel" vagy „vikariáló (behelyettesítő) traumátizáció"
néven ismert.^22 A terapeuta egyes esetekben akár a poszttraumás stressz zavar tüneteit is
felfedezheti magán. A páciens történetének hallgatása valószínűleg a terapeutában is feleleveníti
esetleges múltbeli traumatikus élményeit. Az is előfordulhat, hogy a páciens történetével
kapcsolatos képek betörnek fantáziáiba vagy álmaiba. Az alábbi terapeuta például ugyanazoktól a
groteszk rémálmoktól kezdett szenvedni, amikről páciense, a 35 éves Arthur számolt be, akit apja
gyerekkorában szadisztikus kegyetlenséggel bántalmazott:
Arthur elmondta pszichológusának, hogy még mindig retteg az apjától, noha már tíz éve halott.
Folyamatosan úgy érzi, hogy az apja figyeli őt, és a másvilágról is képes irányítani. Úgy hitte, csak
akkor szabadulhatna meg apja démoni hatalmától, ha kiásná testét, és egy karóval átszúrná a szívét.
A terapeutának kezdtek élénk rémálmai lenni arról, hogy Arthur apjának kiásott, rothadó teteme
belép a szobájába.
Ez a munka bizonyos fokig a terapeuta lelki egészségét is veszélyezteti. A terapeuta negatív
reakciói, amennyiben nem értelmezi és nem dolgozza fel tudatosan őket, megjósolhatóan a terápiás
szövetség megingásához és a kollégákkal való konfliktusokhoz vezetnek. Az intenzív reakciók
feldolgozásához a traumatúlélőket kezelő terapeuták állandóan elérhető támogató közeget
igényelnek. Ahogyan egyetlen túlélő sem képes egyedül felépülni, úgy egyetlen traumával
foglalkozó terapeuta sem dolgozhat egyedül.
A traumás viszontáttétel az érzelmi reakciók teljes skáláját felöleli, amelyeket a túlélő és maga a
traumatikus esemény vált ki a terapeutából. Danié li a holokauszttúlélőkkel foglalkozó terapeuták
között az érzelmi reakciók személytől csaknem teljesen független egyformaságát figyelte meg.
Véleménye szerint e reakciók elsődleges forrása nem annyira a terapeuták vagy pácienseik
személyisége, mint maga a holokauszt.^23 Ez az értelmezés is felismeri, hogy az elkövető árnyéka
elkerülhetetlenül rávetül a terapeuta és a páciens kapcsolatára, és hogy a viszontáttétel ~ akár az
indulatáttétel - eredeti forrása az egyszerű terápiás kapcsolaton kívül található.
A terapeutának - pácienséhez hasonlóan - a másodlagos poszttraumás tünetek mellett az emberi
kapcsolatok megszakadásával is meg kell küzdenie. Az emberi esendőséggel és kegyetlenséggel
való állandó szembesülés előbb-utóbb elkerülhetetlenül próbára teszi a terapeuta alapvető hitét, és
felerősíti benne önnön kiszolgáltatottságának érzését. Egyre jobban félhet az emberektől, és közeli
kapcsolataiban egyre bizalmatlanabbá válhat. Netán azt tapasztalhatja magán, hogy egyre
cinikusabb az emberek valós motivációit illetően, és mind mélyebb pesszimizmussal tekint az
emberiség egészére.^24
A terapeuta empátiája révén páciense tehetetlenségérzését is átéli. Ez oda vezethet, hogy a terapeuta
alulértékeli szakmai tudását és képességeit, < vagy nem látja meg a páciens erős oldalait és