javaslunk, idegenvezetőként próbálunk közreműködni." A terápiás kapcsolat alapszabályait és
céljait illetően Terence Keane az alábbi metaforát fogalmazza meg: „Amikor elkezdtem, olyan volt,
mintha én lennék az edző.
181
Akkoriban kosaraztam, és azt éreztem, hogy én vagyok az edző, ez pedig itt egy mérkőzés, amit így
és így kell játszani, így és így kell lefolynia, és ahol a cél a győzelem. Ezt nem szoktam a
pácienseimnek mondani, de nekem ilyen érzés."^42
Amikor a páciens terápiás kapcsolatba lép, erősen sérült benne a bizalom képessége. Mivel a
kezelés elején a terápiás kapcsolatban még nem alakult ki a bizalom, mind a terapeutának, mind a
páciensnek fel kell készülnie a kapcsolat ismételt próbatételére, megszakadására és újjáépülésére. A
páciens egyre nagyobb érzelmi elkötelezettsége folytán szükségszerűen újraéli a megmentés utáni
vágyat, amelyet a trauma pillanatában érzett. Tudatosan vagy tudattalanul maga a terapeuta is
kárpótolni akarhatja a pácienst az átélt borzalmakért. Ez teljesíthetetlen reményekhez és
csalódásokhoz vezet. A csalódás utáni dühödt küzdelem újrateremtheti az eredeti bántalmazó
helyzetet, így növelve az eredeti sérülést.*^3
A túlzott és kezelhetetlen indulatáttételi és viszontáttételi reakciók ellen a terápiás kapcsolat
határainak tudatos betartása nyújtja a legbiztosabb védelmet.^44 A stabil határok olyan biztonságos
teret alakítanak ki. ahol a gyógyulás munkája ténylegesen előrehaladhat. Ennek részeként a
terapeuta vállalja, hogy áttekinthető, ésszerű és mindkettejük számára elfogadható keretek között a
páciens rendelkezésére fog állni. A terápiás határok mindkét fél érdekeit és védelmét szolgálják, és
ugyanúgy a terapeuta, mint a páciens jogos szükségleteinek elismerésén alapulnak. A határok
megfogalmazásakor az alábbi pontokra kell kitérni: a feleknek egyértelműen meg kell állapodnia
abban, hogy a terápiás szerződés kizárja minden egyéb társas kapcsolat lehetőségét; konkrétan meg
kell határozni a terápiás ülések hosszát és gyakoriságát, valamint a rendszeres üléseken kívüli,
vészhelyzet esetén igénybe vehető kapcsolatfelvétel világos szabályait.
A határokról szóló döntések alapja nem a páciens elégedettsége vagy csalódottsága, hanem az,
hogy elősegítik-e a belső megerősödést és a jó munkakapcsolatot. A terapeuta nem azért
ragaszkodik az egyértelmű határokhoz, hogy a pácienst kontrollálja, korlátozza vagy bármitől is
megfossza. Éppen ellenkezőleg: a terapeuta az első pillanattól fogva elismeri, hogy ö is véges
képességekkel bíró, esendő ember, akinek szüksége van bizonyos feltételekre ahhoz, hogy egész
lényével részt tudjon venni egy érzelmileg megterhelő kapcsolatban. Patrícia Ziegler, aki régóta
foglalkozik trauma-túlélőkkel, így fogalmaz: „A pácienseknek bele kell egyezniük, hogy nem
fognak megőrjíteni. Elmondom nekik, hogy engem is érzékenyen érint, ha elhagynak - hisz én is
ember vagyok. Mindig ej szoktam mondani, hogy a terápiában személy szerint nekem is van
veszítenivalóm, úgyhogy nem fogom őket elhagyni, de azt sem akarom, hogy ők hagyjanak el
engem. Ahogy mondani szoktam: tartoznak nekem annyi tisztelettel, hogy nem hozzák rám a
frászt.'^45
182_
A terapeuta bármennyire is szeretné egyértelműen kijelölni a határokat, számíthat arra, hogy a
páciens előbb-utóbb olyan területre téved, amelyet a szabályok nem fednek le. Sok terapeuta idővel
rájön, hogy a gördülékeny közös munkához bizonyos rugalmasság is szükséges. így a közös határok
sosem egyoldalú parancsok útján születnek, hanem egyfajta alkufolyamat során, és az idő múlásával
a szabályok valamelyest módosulhatnak. Egy páciens így írja le ezt a folyamatot: „A
pszichiáteremnek mindenféle - ahogy ö hívja - »szabályai« vannak, de ezeket én inkább »mozgó
célpontoknak« hívom. A határok, amelyeket kettőnk között szokott húzni, meglehetősen
rugalmasak; gyakran próbálom kitolni és tágítani Őket. Emiatt néha ő is küszködik: a szabályait
blacktrush
(BlackTrush)
#1