próbálja összeegyeztetni az irántam mint ember iránt érzett tiszteletével. Ahogy* a küzdelmét
nézem, megtanulom, hogyan küzdhetek meg a saját határaimmal - nemcsak a közte és köztem lévő
határokkal, hanem azokkal is, amelyek köztem és a többi ember között vannak, akikkel a valós
életben szembekerülök."^46
A gyakorlatban sokszor eltérnek a pszichoterápia szigorúan vett alapszabályaitól, ami egyes
esetekben kifejezetten hasznos is lehet.^47 Lester, a gyerekkorában súlyosan bántalmazott és
elhanyagolt 32 éves férfi esetében például a szimbolikus határátlépés megerősítette a páciensben az
önmagáról való gondoskodás képességét, és elmélyítette a terápiás kapcsolatot:
Az egyik ülésre Lester fényképezőgéppel érkezett, és azt kérte, hogy lefényképezhesse
pszichológusát. A pszichológusnő igen kényelmetlenül érezte magát. Bár semmi oka nem volt rá,
hogy Lester kérését visszautasítsa, mégis az az irracionális érzése támadt, hogy kontrollálják,
betörnek a magánszférájába, és a fényképezőgép „el fogja lopni a lelkét". Végül mégis igent
mondott, de azzal a feltétellel, ha Lester hajlandó elmondani, hogy ez mit jelent számára.
Az elkövetkező hónapokban a fénykép központi szerepet kapott az indulatáttétel mélyebb
megértésének folyamatában. Lester csakugyan kontrollálni akarta pszichológusát, és be akart tömi
annak magánszférájába, hogy így védekezzen az elhagyástól való rettegése ellen. A fénykép
birtokában ezt képzeletben is megtehette anélkül, hogy valójában beavatkozott volna a terapeuta
életébe. Gyakran nézegette a képet, amely a kapcsolatukra emlékeztette, hogy ezzel nyugtassa meg
magát pszichológusa távollétében.
A fenti történetben a terapeuta döntése, hogy megengedje a fényképezést, azon az empatikus
felismerésen alapult, hogy a fénykép „átmeneti tárgyként" fontos lehet a páciens számára. E felnőtt
páciens esetében a fénykép ugyanazt a szerepet játszotta, amit normál esetben kisgyerekkorban
szokott betölteni: hogy az evokatív memória segítségével felidézze egy biztonságos kötődés érzését.
A foglyok más lehetőségek híján szintén gyakran folyamodnak hasonló „átmeneti tárgyakéhoz,
hogy ezzel erősítsék magukban a szeretteikhez való tartozás érzését. Akik gyerekkorukban
fogságban éltek, felnőttként szintén ilyen eszközöket vettek igénybe, amikor először szembesülnek
a stabil kötődések kialakításának feladatával.
A fényképezés megengedése mindenképpen eltérés volt a pszichoterápia egyik alapvető
szabályától, amely kimondja, hogy az érzéseket lehetőleg nem cselekedetekkel, hanem szavakkal
fejezzük ki. A fénykép jelentését azonban kimerítően elemezték, így a fényképezés csábító
határátlépés helyett a terápia építő részévé vált A terapeuta figyelmesen megvizsgálta mind saját,
mind páciense fantáziáit, a fényképezés hatását a terápiás szövetségre és a kép szerepét a páciens
teljes gyógyulási folyamatában. A terápiás szövetség kiépítésének elengedhetetlen része a mindkét
fél által ésszerűnek és igazságosnak tartott határok közös kialakítása. A pszichodinamikus
pszichoterápia merev hagyományaitól való apróbb eltérések, amennyiben jelentésüket
körültekintően megvizsgálják és elemzik, e közös alkufolyamat hasznos részévé válhatnak.
A rugalmasság és a terápiás határok ellentmondó követelményei miatt a terapeutának érdemes
felkészülnie rá, hogy többször is sarokba szorítottnak fogja érezni magát. Állandó készenlétben kell
lennie, hogy eldöntse, mikor legyen merev, és mikor rugalmas. Mind a kezdő, mind a gyakorlott
terapeuták sokszor úgy érzik, hogy kizárólag a megérzéseikre támaszkodnak vagy spontán módon
rögtönöznek. Amennyiben a terapeutának kétségei vannak, mindenképpen kérjen konzultációt.
184
blacktrush
(BlackTrush)
#1