Elsősorban a hisztéria azon tüneteire koncentrált, amelyek a neurológiai károsodásokra
emlékeztettek -így a motoros bénulás, az érzékleti kiesések, a konvulzív tünetek és az amnézia
megfigyelésére. 1880-ra demonstrálta, hogy e tünetek lélektani okokra vezethetők vissza, mivel
hipnózissal mesterségesen is létre lehet hozni, illetve meg lehet szüntetni őket.
- Az elmegyógyintézet régies elnevezése
Noha Charcot a legapróbb részletekig megfigyelte hisztériás páciensei tüneteit, belső életük iránt
semmiféle érdeklődést nem tanúsított. Érzelmeiket csupán katalogizálandó tünetekként kezelte,
beszédüket pedig „vokalizációnak" nevezte. Pácienseihez való hozzáállását jól példázza az egyik
Keddi Előadásáról készült szó szerinti feljegyzés, amelyben a konvulzív hisztériás rohamot mutatta
be egy hipnotikus transzban lévő fiatal nőn:
Charcot. Ismét fejtsünk ki nyomást a hiszterogén pontra. (Egy férfi tanuló megérinti a pácienst a
petefészek környékén.) íme! Egyes esetekben az alanyok még a nyelvüket is elharapják, bár ez
meglehetősen ritka. Nézzék a homorított hátat, amelyet a kézikönyvek oly jól leírnak.
Páciens: Anyám, félek!
Charcot. Figyeljék meg az érzelmi kitörést. Ha nem fékezzük meg, hamarosan újabb epileptoid
viselkedés tanúi lehetünk. [...] (A páciens újra felkiált: „0, anyám!)
Charcot. Ismét figyeljék meg a sikoltozást. Az ember akár azt is mondhatná: mennyi zaj, és mind
semmiért.
Charcot követőinek fő ambíciója az volt, hogy a hisztéria okainak feltárásával túltegyenek
mesterükön. Különösen heves versengés kezdődött Janet és Freud között. Mindegyikük elsőként
akart eljutni a nagy felfedezésig.^9 Munkájuk során azonban rájöttek, hogy a hisztériás pácienseket
nem elég pusztán megfigyelni és osztályozni. Beszélgetni is kell velük. Egy rövid évtizeden át a
tudós férfiak olyan odaadással és tisztelettel hallgatták a nőket, amily eme sem addig, sem azóta
nem volt példa. Nem számított ritkaságnak, hogy naponta több órát töltöttek hisztériás
pácienseikkel. Az időszak esettanulmányai az orvos és a páciens együttműködéséről tanúskodnak.
A vizsgálódások gyümölcsözőnek bizonyultak. Az 1890-es évek közepére Janet Franciaországban,
Freud pedig - munkatársával, Joseph Breuer-ral - Bécsben, egymástól függetlenül megdöbbentően
egyező eredményre jutottak: a hisztéria olyan állapot, amelyet pszichés trauma okoz. A traumatikus
eseményekre adott elviselhetetlen érzelmi reakciók olyan módosult tudatállapotot hoznak létre,
amely hisztériás tüneteket vált ki. A tudatnak ezt a módosulását Janet „disszociációnak" nevezte
Breuer és Freud a „kettős tudat" kifejezéssel írta le."
Elfelejtett történelem
I
A pszichés trauma és a hipnózis által kiváltott módosult tudatállapotok közötti hasonlóságot mind
Janet, mind Freud felismerte. Janet úgy vélte, hogy a disszociációra és a hipnotikus transzra való
fogékonyság a lelki gyengeség és a hipnotizálhatóság jele. Breuer és Freud ezzel szemben úgy
érvelt, hogy a hisztéria - a tudatállapotok kapcsolódó módosulásaival egyetemben - „a legtisztább
intellektusú, legerősebb akaratú és jellemű és legmagasabb szintű kritikai érzékkel megáldott
emberek között is megtalálható.^12