Judith Lewis Herman - Trauma és gyogyulas

Ez esetben a terápiás kapcsolat mindkét résztvevője közrejátszhat a diagnózis elkerülésében: a
terapeuta szakmai felkészületlenségével vagy tagadásával, a páciens pedig szégyenével vagy
félelmével. Bár a multiplex személyiségű páciensek egy elenyésző kisebbsége szemmel Láthatóan
élvezi és fitogtatja állapota drámai vonásait, a többség inkább titkolni próbálja tüneteit. Nem
szokatlan, hogy miután a terapeuta felállította a multiplex személyiségzavar feltételezett
diagnózisát, a páciens még mindig nem hajlandó a diagnózis elismerésére.^6
Ha a terapeuta traumás szindrómára gyanakszik, ezt az információt teljes egészében meg kell
osztania páciensével. A tudás hatalom. Á trauma ti zált ember gyakran már attól is megkönnyebbül,
hogyha megtudja állapota valódi nevét. Diagnózisa tisztázásával elkezdi visszavenni az irányítást.
Miután a trauma megfogalmazhatatlansága már nem tartja fogva, rájön, hogy igenis vannak szavak
arra, ami vele történt. Felfedezi, hogy nincs egyedül: mások ugyanilyen szenvedéseken mentek
keresztül. Azt is felfedezi, hogy nem örült: traumás tünetei valójában szélsőséges körülményekre
adott normális emberi reakciók. Végül pedig felfedezi, hogy nincs örök szenvedésre kárhoztatva:
várhatóan fel fog épülni, ahogyan mások is felépültek.
A trauma utáni azonnali információátadás óriási jelentőségét bizonyítják annak a norvég
pszichológuscsapatnak a tapasztalatai, akik egy tengeri katasztrófa mentési akciójában vettek részt.
A katasztrófa oka egy tengeri olaj fúrótorony felborulása volt. A mentés után a mentálhigiénés
szakemberek rövid terápiás beszélgetést folytattak a túlélőkkel, és a poszttraumás stressz zavarról
egy egyoldalas ismertetőt adtak át nekik. A rövid ismertetőben a leggyakoribb tünetek felsorolása
mellett két konkrét, gyakorlati tanács is szerepelt. Az egyik az volt, hogy a túlélők meséljenek
élményeikről másoknak még akkor is, ha erős kísértést éreznek a visszahúzódásra; a másik pedig,
hogy tüneteiket ne próbálják alkohollal enyhíteni. A pszichológusok a katasztrófa után egy évvel
ismét felkeresték a túlélőket. Mint az interjúkból kiderült, sokuk még ekkor is tárcájában hordta a
katasztrófa napján kapott ismertetőt, amely addigra már teljesen elrongyolódott a sok olvasástól.^7
A hosszantartó, ismételt trauma túlélőinél különösen fontos, hogy a komplex poszttraumás stressz
zavart konkrétan megnevezzük, és a túlélővel megértessük a fogság okozta
személyiségtorzulásokat. Míg az egyszerű poszttraumás stressz zavarban szenvedők attól félnek,
hogy elveszítik az ép elméjüket, addig a komplex stressz zavarban szenvedők gyakran úgy érzik,
Önmagukat veszítették el. Örök kérdésük, hogy vajon mi a baj velük, gyakran reménytelen
zavarodottsággal és erkölcsi elítéléssel keveredik. A terápiás szövetség kialakításához
mindenképpen hasznos alapot ad egy olyan fogalmi keret, amely a páciens identitásbeli és
kapcsolati problémáit a korábbi traumatörténethez köti.^8 Ez az értelmezés egyrészt elismeri az
erőszak káros hatásait, másrészt ésszerű magyarázatot nyújt a páciens tartós problémáira.
Bár sok páciens megkönnyebbüléssel veszi tudomásul, hogy szenvedésének van neve, néhányan
mereven elhatárolják magukat a poszttraumás stressz zavar diagnózisától. Ok úgy érezhetik, egy
pszichiátriai diagnózis megbélyegzi őket. Mások büszkeségből tagadják állapotukat. Vannak, akik
úgy hiszik, a testi sérülés elismerésével ellentétben a lelki sérülés nyílt elismerése az elkövető
erkölcsi győzelmét jelentené. Ha a túlélő elismeri, hogy segítségre szorul, az felerősítheti
legyőzöttség érzését. A politikai menekültekkel foglalkozó Inger Agger és Sorén Jensen terapeuta k
leírják K. esetét, aki kínzásokon ment keresztül. Bár erőteljes poszt-traumás tüneteket mutatott,
makacsul kitartott amellett, hogy nincsenek pszichés problémái: „K. [...] nem értette, miért kellene
egy pszichológussal beszélgetnie. Neki orvosi jellegű problémái vannak: azért nem alszik éjjelente ,
mert nagyon fáj a lába és lábfeje. A terapeuta [...] politikai nézeteiről kérdezte, K. pedig elmondta,
hogy marxista, és Freudról is olvasott, de nem hisz az ilyesmiben. Hogyan is múlna el a fájdalma
attól, ha egy pszichológussal beszélget?"
A páciens végül mégis beleegyezett, hogy elmesélje történetét egy terapeutának, bár nem azért,
hogy magán segítsen, hanem kizárólag politikai nézetei terjesztése céljából. Bár tünetei később
jelentősen enyhültek, mégsem volt hajlandó elismerni sem a diagnózist, sem a terápia