jelenetek sohasem történtek meg, hogy csak fantáziák, amiket betegeim költöttek, amiket talán
magam erőltettem rájuk."^24
Freud e visszakozása egyben a hisztéria hőskorának végét is jelentette. A századfordulót követően a
Charcot által elkezdett és kővetői által folytatott kutatási irány feledésbe merült. A hipnózist és a
módosult tudatállapotokat ismét az okkultizmus területére száműzték. A pszichés trauma kutatása
újra megtorpant. Egy idő után már magát a hisztéria betegségét is kezdték úgy tekinteni, mint ami
gyakorlatilag megszűnt.^25
E drámai fordulat oka azonban nem egyetlen emberben keresendő. Hogy megértsük, miként
omolhatott össze ilyen tökéletesen a hisztéria-kutatás tudománya, és hogyan merülhettek feledésbe
jelentős felfedezések ilyen rövid idő alatt, át kell látnunk azt a korabeli intellektuális és politikai
közeget, amely eleve lehetővé tette e téma kutatását.
A tizenkilencedik században Franciaországban a legfőbb politikai küzdelem a vallásos monarchia
és a republikánus, világi kormányzati berendezkedés hívet között zajlott. Az 1789-es forradalom
után ez a konfliktus hét alkalommal vezetett a kormány megbuktatásához. A harmadik köztársaság
1870 - ben történt kikiáltásával a fiatal és törékeny francia demokrácia alapító atyái erőteljes
kampányt indítottak annak érdekében, hogy megszilárdítsák hatalmukat, és aláássák legfőbb
ellenfelük, a katolikus egyház hatalmát.
A korszak republikánus vezetői a feltörekvő polgárságból származó férfiak voltak, akik saját
erejükből küzdöttek fel magukat A felvilágosodás hagyományának hős védelmezőiként tekintették
magukat, akik élethalálharcot vívnak a reakció két nagyhatalmával: az arisztokráciával és a
papsággal. A legnagyobb politikai harc az oktatás ellenőrzéséért, a legfőbb ideológiai harc pedig a
férfiak szövetségesként való megnyeréséért, valamint a nők feletti uralomért folyt. Amint azt Jules
Ferry, a harmadik köztársaság egyik alapító atyja mondta: „A nőknek a Tudományhoz kell
tartozniuk, különben az Egyház fogja megkaparintani őket."^26 '
29
Charcot mint saját erejéből jómódúvá és híressé vált kereskedő fia. kiemelkedő alakja volt ennek az
új polgári elitnek. Szalonjában kormány-miniszterek és a harmadik köztársaság más jeles alakjai
találkoztak. Akár kormányon lévő társaiban, Charcot-ban is lobogott a lelkesedés, hogy a világi,
tudományos eszméket terjessze. A Salpétríére 1870-es években végrehajtott modernizálásával
szintén a világi oktatás és kórházvezetés felsőbbrendűségét kívánta bizonyítani. A hisztéria
kutatásával azért foglalkozott, hogy megmutassa a világi eszmerendszer vallás feletti fölényét.
Keddi Előadásai politikai szintérként is működtek. Küldetésének tekintette, hogy a hisztériás nőket
a tudomány oldalára állítsa.
Charcot hisztéria-leírásai olyan jelenségekre adtak tudományos magyarázatot, mint a démoni
megszállottság, a boszorkányság, az Ördögűzés és a vallásos extázis. Egyik kedvelt területe a régi
művészeti alkotásokban ábrázolt hisztéria diagnosztizálása volt. Tanítványával, Paul Richer-vel
közösen egy középkori műalkotásokat elemző kötetet adott ki, amelyben azt a tételét illusztrálta,
hogy a műalkotások ábrázolta vallásos élmények hisztériás epizódként magyarázhatók.^27 Charcot és
követői heves vitákat folytattak koruk misztikus jelenségeiről, többek között a stigmákról, a
jelenésekről és a hit gyógyító erejéről. Charcot-t különösképp azok a csodával határos gyógyulások
foglalkoztatták, amelyek az akkoriban alapított lourdes-i kegyhelynél történtek, Janet pedig az
amerikai Christian Science* jelenségében mélyedt el. Charcot egyik tanítványa, Desiré Bourneville
új diagnosztikai ismérvekkel próbálta bebizonyítani, hogy a kor egyik ünnepelt, stigmákat hordozó
alakja - egy Louise Lateau nevű hitbuzgó fiatal nő - valójában hisztériában szenved. Mindezeket a
jelenségeket az orvosi patológia birodalmába sorolták.^28
blacktrush
(BlackTrush)
#1