A tizenkilencedik század végén tehát a hisztéria iránti szenvedélyes érdeklődést egy nagyobb
politikai ügy táplálta, ami egyben a Charcot és követői által folytatott kutatásoknak is lendületet
adott. A hisztéria misztériumának feltárása a világi felvilágosodásnak a reakciós babonaság feletti
győzelmét és a szekularizált világnézet erkölcsi felsőbbrendűségét volt hivatott bizonyítani. A kor
férfi tudósai a hisztériások iránti jóindulatukat az inkvizíció legkegyetlenebb túlkapásaival állították
szembe.
- Mary Baker Eddy áltat 1866-ban alapított keresztény szekta, amely imával vélte gyógyithatni
híveit.
30
Ahogy Charcot egyik tanítványa, Charles Richet 1880-ban megjegyezte: „A Salpétriere-ben elzárt
páciensek közül régebben sokakra a boszorkányság vádja és máglya várt volna, mivel betegségüket
bűnnek tekintették volna. William James ugyanezt a gondolatot fogalmazta meg egy évtizeddel
később: „A tekintélynek álcázott orvosi tudatlanság minden áldozata közül ez idáig a szegény
hisztériás páciensre várt a legkegyetlenebb sors. Megmentését és rehabilitációját nemzedékünk
nagy emberbaráti diadalai között fogják majd elkönyvelni."^30
Miközben a tudós férfiak a jóakaratú megmentő szerepében tetszelegtek, aki felemeli a nőket
lealacsonyító helyzetükből, a nők és a férfiak közötti társadalmi egyenlőséget egyetlen pillanatig
sem tartották elérendő célnak. A nőket a tudományos vizsgálódás és a humánus gondoskodás
tárgyának tekintették, nem pedig saját jogukon létező, cselekvő alanynak. Ugyanazon férfiak, akik a
hisztériával kapcsolatban felvilágosult nézeteket hirdettek, gyakran hevesen tiltakoztak az ellen,
hogy a felsőoktatási intézményekbe és a fizetett állásokba nőket is felvegyenek, továbbá mereven
ellenezték a női választójog megadását.
A harmadik köztársaság első éveiben a feminista mozgalom még viszonylag gyönge volt. Az 1870-
es évek végéig a nőszervezeteknek még arra sem volt joguk, hogy nyilvános rendezvényeket
tartsanak vagy publikáljanak. Amikor Párizsban 1878-ban összeült az első Nemzetközi Nő-jogi
Kongresszus, a női választójog támogatói nem szólalhattak fel, mivel túl forradalminak tartották
őket.^31 A női jogok képviselői világosan felismerték, hogy jövőjük a fiatal és törékeny demokrácia
életben maradásától függ, és érdekeiket inkább alárendelték annak, hogy megőrizzék a republikánus
koalíción belüli egységet.
Egy nemzedékkel később azonban az alapító atyák hatalma már eléggé megszilárdult:
Franciaországban fennmaradt és virágzásnak indult a republikánus, világi kormányzati forma. Az
egyház elleni harc a tizenkilencedik század végére lényegében sikerrel zárult. Ugyanakkor a
felvilágosult férfiak számára egyre nehezebb feladattá vált a nők pártfogóiként fellépni, mivel a nők
lassan maguk is meg merték fogalmazni követeléseiket A szilárd lábakon álló angol és amerikai
demokráciák nÖmozgal-mainak harcossága kezdett átterjedni Európára is, és a francia feministák
sokkal határozottabbá váltak a női jogok követelésében. Néhányan élesen kritizálták az alapító
atyákat, és megkérdőjelezték a férfi tudósok jóindulatát. 1888 - ban az egyik feminista író például
kemény kritikával illette a nőket",
31
Charcot-t, hogy „egy betegség tanulmányozásának ürügyén élve boncolja és ellenzi a nők orvosi
pályára lépését.^32
Így a századfordulóra csaknem teljes egészében megszűnt az a politikai lendület, amely a hisztéria
hőskorának megszületéséhez vezetett: többé már semmi sem indokolta, hogy a férfi tudósok
továbbra is arrafelé kutassanak, ami oly messzire vitte őket eredeti céljuktól. A hisztéria kutatása a