Judith Lewis Herman - Trauma és gyogyulas

A csoportmunka fókuszában nem jelenbeli interperszonális problémák állnak, hanem a múltbeli
trauma közös élménye. A csoporttagok közötti konfliktusok és különbségek nem különösebben
fontosak, mi több, inkább eltérítik a csoportot eredeti feladatától. A csoportvezetőknek aktívan be
kell vonódniuk a csoportfolyamatokba, hogy ezzel is csökkentsék a konfliktusokat, és a lehető
legnagyobb mértékben segítsék az élménymegosztást. Egy trauma-fókuszú csoportban például a
vezetőknek biztosítaniuk kell, hogy minden tagnak alkalma legyen megszólalni, ahelyett, hogy
egyszerűen a tagokra bíznák a beszédidő felosztását.
A trauma-fókuszú csoport aktív, elkötelezett vezetőket igényel.^24 A vezetők mindenkori felelőssége
a csoport feladatának meghatározása, a biztonságos légkör megteremtése és a csoporttagok
biztonságának felügyelete. A csoportvezető feladata érzelmileg igen megterhelő, mivel személyes
tanúságtételével állandó példát kell mutatnia. Meg kell mutatnia a csoporttagoknak, hogy
történeteiket képes végighallgatni anélkül, hogy összeroppanna. A legtöbb csoportvezető felismeri,
hogy más emberekhez hasonlóan erre ő sem képes egyedül. Ezért erősen ajánlott az osztott
csoportvezetés.^25
A partneri kapcsolat nemcsak a ko-terapeuták, hanem a teljes csoport számára is előnyös, mivel a
ko-terapeuták az egymást kölcsönösen kiegészítő kapcsolat modelljét jelenítik meg. A
csoportvezetők elképzelései néha elkerülhetetlenül ütköznek, ám e különbségeket képesek nyíltan
kimondani és megbeszélni, ami a csoport konfliktus- és másság-tűrési képességét is erősíti.
Lehetetlen viszont biztonságos csoportlégkört teremtem ott, ahol a csoportvezetők viszonyában
egyenrangú együttműködés helyett a dominancia és alárendeltség dinamikája uralkodik. Ezért
például a magas státusú férfi és az alacsony státusú nő hagyományos párosa teljesen alkalmatlan a
traumatúlélő-csoportok vezetésére. Sajnos az ilyen férfi-nő párosítás még mindig elég gyakori.^26
264
Az első szakasz rugalmas, nyitott csoporthatáraival szemben a trauma-fókuszú csoportok határai
meglehetősen merevek. A tagok rövid időn belül kötődni kezdenek egymáshoz, és egyre jobban
számítanak a többiek jelenlétére. Egyetlen résztvevő távozása vagy akár rövid távolléte is komoly
törést jelenthet. A zárt időhatárú csoportokban a tagoknak fel kell készülniük rá, hogy minden
foglalkozáson meg kell jelenniük. Ezekbe a csoportokba az első foglalkozást követően újabb tagok
már nem vehetők fel.
A trauma-fókuszú csoport tagjait a közös feladat erős érzelmi töltése miatt minél körültekintőbben
kell összeválogatni. A csoportban való részvétel előfeltétele, hogy a tagok készen álljanak az
önfeltárásra, és erősen motiváltak legyenek. Az intenzív feltáró munkára még felkészületlen tag
jelenléte demoralizálhatja a csoportot, és neki is sérülést okozhat. Ezért ellenjavallt trauma-fókuszú
feltáró munkát végezni olyan szűretlen, védelem nélküli csoportokban, mint például a
nagycsoportos „maratoni" foglalkozások.
Az a túlélő áll készen egy traumafókuszú csoportra, akinek biztonsága és öngondoskodása stabil
alapokon nyugszik, tünetei az elviselhetőség határain belül vannak, megbízható társas
támogatórendszerrel bír, valamint életkörülményei is lehetővé teszik, hogy ilyen komoly erőpróbát
jelentő vállalkozásba fogjon. Ezenkívül fel kell tudnia vállalni, hogy a csoport feloszlásáig
rendszeresen megjelenjen a foglalkozásokon, és erős meggyőződéssel kell hinnie, hogy a másokkal
való kapcsolatteremtés vágya erősebb benne, mint a csoporttól való rettegés és félelem.
A csoportban való részvétel nyereségei e követelményekkel arányosak. Az ilyen csoportokban rövid
időn belül jellegzetesen erős kohézió alakul ki. Bár az első időkben a túlélők gyakran distressz-
tüneteik felerősödéséről számolnak be, ugyanakkor egyfajta eufória is eltölti őket, amiért egymásra