ben szenvedő páciensek agyi működését vizsgáló, pozitron emissziós tomográfiával végzett
vizsgálatok olyan kezdeti eredményeket hoztak, amelyek azt jelzik, hogy az emlékbevillanások
során a nyelvi és kommunikációs funkciókban részt vevő konkrét agyi területek valóban inaktivált
állapotba kerülhetnek.^13
Miközben egyre több bizonyítékunk van a disszociáció traumatikus stresszbetegségekben játszott
szerepére, az is nyilvánvalóvá válik, hogy a disszociáció egyfajta ablakot jelent a tudat, az
emlékezet, valamint a test és lélek közötti kapcsolat felé. Éppen ezért a poszttraumás és disszociatív
jelenségek felkeltették az alapkutatásokkal foglalkozó szakemberek új generációjának figyelmét.
Érdeklődésük elsősorban nem a traumátizált emberekkel való együttérzésből, hanem elvontabb
tudományos kíváncsiságból ered. Ez a fejlemény örömteli jele annak, hogy a tudományos kutatások
fősodrán belül a traumatikus stressz tanulmányozása is mind teljesebb létjogosultságot kap.
A legitimitás azonban kétélű fegyver. Lehetséges ugyanis, hogy a kutatók új generációjából
hiányozni fog az a szenvedélyes intellektuális és társadalmi elkötelezettség, amely a legkreatívabb
korai kutatók nagy többségét inspirálta. A tudományos vizsgálódásnak ez az új, konvencionálisabb
szakasza némi aggodalomra ad okot Félő, hogy miközben pontosabb és specifikusabb tudás
birtokába jutunk, elvész a pszichés trauma integratív koncepciója és átfogó értelmezése. Éppen a
PTSD-vel kapcsolatos biológiai kutatási eredmények ereje az, ami egy beszűkült, túlnyomóan
biológiai alapú kutatási fókuszhoz vezethet Miközben a traumatikus stressz kutatása egyre
fejlettebbé válik, az új kutatógenerációnak újra fel kell fedeznie a trauma biológiai, pszichológiai,
társadalmi és politikai dimenzióinak létfontosságú összefüggéseit.
284
Különleges gondot kell fordítani arra is, hogy a kutatási területen ne ismétlődhessen meg a
visszaélésen nyugvó kapcsolati mintázat. A borzalmas események túlélői gyakran éreznek
késztetést, hogy kutatási alanynak jelentkezzenek, mivel remélik, hogy mások segítése értelemmel
és méltósággal ruházza fel szenvedésüket. A túlélő és a kutató közötti kapcsolatot ugyanazok a
hatalmi egyenlőtlenségek és ragályos érzelmi történések fenyegetik, mint minden más emberi
viszonyt.
A korai vizsgálatokban a kutatók többnyire erős személyes kötődést és politikai szolidaritást éreztek
a traumatúlélök iránt, akiket inkább tekintettek a közös Ügy egy harcostársának, mint a
szenvedélymentes vizsgálat puszta tárgyának. Az effajta közelséget és kölcsönösséget nehéz lehet
fenntartani egy olyan tudományos közegben, ahol az elfogulatlan megfigyeléshez gyakran
elengedhetetlennek tartják a távolságtartó, személytelen álláspontot. Közelség és kölcsönösség
nélkül azonban elkerülhetetlenül elveszítjük az autentikus megértés lehetőségét.
A traumatúlélővel való együttműködő munkakapcsolat a PTSD kezelésének is alapvető feltétele. Az
emberi kapcsolatrendszer és a kompetencia helyreállításának elve továbbra is a gyógyulási folyamat
fő szempontja marad, amelyet vélhetőleg egyetlen technikai terápiás felfedezés sem fog tudni
helyettesíteni. Ugyanakkor a PTSD okozta tartós biológiai elváltozások egyre szaporodó
bizonyítékainak nyomán jelentősen fellendült a specifikus kezelési eljárások kutatása, amelyekkel e
hatások csökkenthetők. Az elmúlt öt évben számtalan innovatív kezelési módszer jelent meg,
amelyek elfogadtatásáért máris komoly versengés folyik. Lehetséges azonban, hogy a kreatív
úttörők által egymástól függetlenül kialakított új kezelési módszerek Ütköztetése közös háttér-elvek
felismeréséhez fog vezetni.^16 A PTSD leghatékonyabb kezelési módszereivel kapcsolatos
konszenzus kialakítása még várat magára, ehhez ugyanis sokkal több tanulmányra volna szükség,
melyekben gondosan kontrollált körülmények között a kezelés kimenetelét vizsgálják. Már számos
ilyen futó vagy tervezés alatt álló tanulmány létezik, és várható, hogy a következő néhány évben
ezek eredményei is megszületnek.
blacktrush
(BlackTrush)
#1