mint a hősnek, akinek látni szeretném magát. [...] Az olyan férfinak, aki ennyi csatát megjárt,
jobban kellene tudnia uralkodni magán."^46
A haladóbb szemléletű, tekintélyes orvosok ezzel szemben úgy vélték, hogy a harctéri neurózis
valós pszichiátriai kórállapot, amely az erős jellemű katonákban ugyanúgy kialakulhat Ok
pszichoanalitikus elveken alapuló, emberséges kezelést javasoltak. E liberálisabb álláspont fő
képviselője egy széles látókörű orvos, W. H. R. Rivers, a neurofiziológia, a pszichológia és az
antropológia professzora volt. Leghiresebb páciense Siegfried Sassoon, egy fiatal tiszt volt, aki a
harcokban tanúsított kivételes bátorságával és háborús verseivel vívott ki magának elismerést.
Sassoon akkor vált közismertté, amikor - még egyenruhában - nyilvánosan csatlakozott a
háborúellenes mozgalomhoz, és nyíltan elítélte a háborút. 1917-es Katonai nyilatkozat című írása
akár modem háborúellenes kiáltvány is lehetne:
E nyilatkozatot a katonai vezetéssel való tudatos szembeszállásnak szánom, mert úgy hiszem, a
háborút szántszándékkal nyújtják el azok, akiknek hatalmában állna befejezni.
Katona vagyok, és meggyőződésem, hogy más katonák nevében szólok. Hiszem, hogy ez a háború,
amelyhez mint honvédő és felszabadító háborúhoz csatlakoztam, mostanra agresszív és hódító
háborúvá vált. [...] Láttam és megéltem a csapatok szenvedését, és többé nem tudok részt vállalni e
szenvedések meghosszabbításában olyan célok érdekében, amelyek hitem szerint gonosz és
igazságtalan célok.^47
Sassoon egyik tiszttársa, a költő Róbert Graves elintézte, hogy Sassoon t felvegyék Rivers
osztályára, mivel tartott tőle, hogy társát hadbíróság elé fogják állítani. Háborúellenes nyilatkozatát
ily módon idegösszeomlásának lehetett tulajdonítani. Bár Sassoon érzelmileg nem roppant teljesen
össze, de Graves szavait idézve, valóban „rossz idegállapotban" volt.^48 Nyugtalan és ingerlékeny
volt, valamint rémálmok kínozták. Impulzív kockázatvállalása és veszélykeresése miatt csak „Örült
Jacknek" nevezték. Ezek a tünetek ma már egyértelműen feljogosítanák őt a poszttraumás stressz
zavar diagnózisára.
Rivers kezelési módszerével azt kívánta bizonyítani, hogy a humánus, felvilágosult kezelés
eredményesebb a hagyományos, büntetés-központú megközelítésnél. Miként a katonai
gyógyászatban, a kezelés itt is arra összpontosult, hogy a pácienst minél hamarabb vissza lehessen
küldeni a frontra. Ezt a célt Rivers sem kérdőjelezte meg, ugyanakkor amellett érvelt, hogy
hatásosabb valamilyen „beszélgető kúrát" alkalmazni. Megszégyenítés helyett méltósággal és
tisztelettel bánt Sassoon-nal. Elhallgattatás helyett bíztatta, hogy szabadon írjon és beszéljen a
háború borzalmairól. Sassoon hálásan reagált: „Rivers elérte, hogy biztonságban éreztem magam, és
olyan volt, mintha mindent tudna rólam. [...] Sokat adnék a beszélgetéseinkről készült
gramofonfelvételekért.
37
Csak az emlékeim miatt is, amiket erről a nagyszerű, jó emberről őrzök magamban, aki megtisztelt
barátságával és útmutatásával.'^149
Elfelejtett történetem
A közvélemény sikerként könyvelte el a pszichoterápiás kezelést, amelyet Rivers e híres pácienssel
folytatott. A kezelés eredményeképp Sas-soon nyilvánosan visszavonta pacifista nyilatkozatát, majd
visszatért a frontra. Tette mindezt úgy, hogy politikai nézetei alapvetően nem változtak. Több dolog
bírta rá a frontra való visszatérésre: bajtársai iránti hűsége, a lelkiismeret-furdalás, hogy mások
szenvedése árán akar megmenekülni, és az elkeseredés, amiért elszigetelt tiltakozásával semmit
nem ért el. A humánus terápia során Rivers két alapelvet is lefektetett, amelyeket az amerikai
blacktrush
(BlackTrush)
#1