veszélyhelyzet miatt a katonákban szélsőséges érzelmi függés alakul ki egységük és feletteseik
iránt. Grinker és Spiegel megfigyelése szerint a pszichés összeomlás elleni leghatékonyabb védelem
a közvetlen harci egység morálja és a vezetés minősége.^57
A második világháború idején olyan kezelési módszereket alkalmaztak, hogy az érintett katonát és
bajtársait minél kevésbé különítsék el egymástól. A szakma egyöntetűen úgy vélte, hogy a
legelőnyösebb megoldás a harctérhez minél közelebbi rövid terápiás beavatkozás, hogy a katonát a
lehető leghamarabb vissza lehessen irányítani alakulatához.^58 A gyors és hatékony kezelési módszer
keresése során a katonai pszichiáterek újból felfedezték a módosult tudatállapotok pszichés
traumákban játszott közvetítő szerepét Rájöttek, hogy a mesterségesen kialakított módosult
tudatállapotokkal a traumatikus emlékek könnyebben hozzáférhetővé tehetők. Kardiner és Spiegel
hipnózissal váltott ki módosult tudatállapotokat, míg Grinker és Spiegel az általuk
„narkoszintézisnek" nevezett technika során nátríum-amytalt használt. Akárcsak korábban a
hisztériához kapcsolódó munkánál, a harctéri neurózis „beszélgető kúrája" is arra koncentrált, hogy
a kezelt feltárja és katartikusan újraélje a traumatikus emlékeket, valamint a hozzájuk tartozó
érzéseket - a rettegést, a dühöt és a fájdalmat.
41
A fenti módszerekkel elsőként kísérletező pszichiáterek arra is rájöttek, hogy a traumatikus emlékek
tehermentesítése önmagában nem elég a tartós gyógyuláshoz. Kardiner és Spiegel arra hívták fel a
figyelmet, hogy a traumatikus emlékek előhívása hipnózissal meggyorsítható ugyan, az egyszeri
katartikus élmény azonban önmagában hatástalan. A hipnózis hatástalannak bizonyul - mondták -,
ha „nincs kielégítő utánkövetés*** Ugyanígy Grinker és Spiegel is megjegyzik, hogy a kezelés
sikertelen azokban az esetekben, amikor a nátrium-amytal hatása alatt előhívott es lereagált
emlékek nem épültek be a tudatba. A háborús közeg hatása érveltek - „nem olyan, mint amikor az
ember krétával ír egy táblára. A táblát le lehet törölni, és megint tiszta lesz. A harctéren szerzett
élmények maradandó nyomot hagynak a katonák telkében; olyan mértékben megváltoztatva őket,
mint bármilyen más fontos esemény, amelyet életük során átélnek."^60
Ezeket az intelmeket azonban többnyire nem vették figyelembe. A pszichiátriai sérültek új, gyors
kezelését kiemelkedően hatékonynak tekintették. Egy jelentés szerint a második világháború során
az akut stresszben szenvedő amerikai katonák 80 százalékát áltagosan egy héten belül
továbbirányították valamilyen katonai szolgálatra. 30 százalékukat visszaküldték harci
alakulatukhoz.^61 Az aktív szolgálatba való visszairányítás, illetve a háborúból való hazatérés után
ezeknek az embereknek a sorsát alig követték nyomon. Amíg a legelemibb szinten működőképesek
maradtak, addig hivatalosan gyógyultnak tekintették őket. A háború befejeződésével aztán újra
beindult az amnézia szokványos folyamata. A frontról hazatérő katonák pszichés állapotát
minimális orvosi és közfigyelem kísérte. A háborús trauma hosszú távú hatásai ismét feledésbe
merültek.
Ezt kővetően a harctéri élmények tartós pszichés hatásait a vietnami háború befejezéséig semmilyen
rendszerezett, átfogó kutatás nem vizsgálta. A kezdeményezés ez alkalommal nem a hadsereg vagy
az egészségügy intézményes kereteiből, hanem a háborút elutasító katonák szervezett tiltakozásából
indult ki.
1970 - ben, miközben a vietnami háború javában tombolt, két pszichiáter, Róbert Jay Lifton és
Chaim Shatan találkozott a Vietnami Veteránok a Háború Ellen (Vietnam Veterans Against the
War) nevű új szervezet képviselőivel. Mindaddig csaknem példa nélküli volt, hogy a frontról
hazatért katonák a saját, még zajló háborújuk ellen kezdjenek szervezkedni. A katonák e kis
csoportja - akik közül a háborúban többen halált megvető bátorsággal küzdöttek - most egyszerűen
blacktrush
(BlackTrush)
#1