neurózissal. Ily módon a pszichés trauma, amely az elmúlt száz év folyamán időről időre feledésbe
merült, majd újra és újra felbukkant, végre hivatalos elismerést nyert a diagnosztikai kánonon belül.
A nemek háborújának harctéri neurózisa
A tizenkilencedik század végén a hisztériával kapcsolatos kutatások a szexuális trauma kérdésén
futottak zátonyra. E kutatások idején még nem volt köztudott, hogy a nők családon belüli és
szexuális életének mindennapos része az erőszak. Freud ugyan egy pillanatra meglátta ezt az
igazságot, ám borzadva meghátrált. A huszadik században a traumás zavarokat leíró tudásanyag
fejlődését többnyire a háborús veteránok vizsgálata tette lehetővé. Az 1970-es évek feminista
mozgalmáig senki nem ismerte el.
- Pontosabb neve „sorstárs-segítés" lenne, vagyis amikor olyan emberek foglalkoznak a segítségért
fordulókkal, akik valaha maguk is hasonló helyzetben voltak.
44
hogy poszttraumás zavarokban leggyakrabban nem a háborúkban harcoló férfiak szenvednek,
hanem a civil életben élő nők.
A nők életének valós körülményeit elrejtette a személyes szféra és a magánélet. A magánélet nagyra
tartott szentsége és sérthetetlensége komolyan akadályozta a nők elleni erőszak témájának
tudatosulását, és gyakorlatilag láthatatlanná tette a nők valós tapasztalatait. Ha egy nő szexuális
vagy családon belüli erőszakélményeiről beszélt, szavait szinte biztosan hitctlenkedés,
megszégyenítés vagy gúnyolódás fogadta. A nőket évszázadokon keresztül elhallgattatta a félelem
és a szégyenérzet, hallgatásuk pedig jogosítványkényt szolgált a családon belüli és a szexuális
erőszak minden fajtájához.
Ezért a nőknek a történelemben általában nem voltak szavaik a magánéletükben megélt elnyomás
megnevezésére. Nehéz volt felismerni, hogy egy erős alapokon nyugvó demokráciában a közszféra
mellett az otthon falai között primitív Önkényuralom vagy fejlett diktatúra is létezhet, így hát nem
véletlen, hogy az újraéledő amerikai feminista mozgalom első kiáltványaként számontartott
könyvében Betty Friedan* „a név nélküli problémának" nevezte a nőkérdést.^67 Az sem véletlen,
hogy a nőmozgalom kezdeti módszerét „öntudatébresztésnek" (consciousness-rais'mg) nevezték.^61
Az öntudatébresztés színterei a női csoportok voltak, amelyek számos közös vonást mutattak mind a
veteránok rap-csoportjaival, mind a pszichoterápiás csoportokkal. Ugyanaz a meghittség,
bizalmasság és feltétlen igazmondás jellemezte Őket. A kizárólagos női tér megteremtése lehetővé
tette a nők számára, hogy ledöntsék a tagadás, az eltitkolás és a szégyen korlátait, amelyek addig
megakadályozták őket, hogy megnevezzék sérüléseiket. A pszichológus fogadószobájának védett
terében a nők egyszer már mertek nemi erőszakról beszélni, ám a tudós férfiak nem hittek nekik. Az
öntudatébresztő csoportok védett környezetében a nők nemi erőszakról beszéltek, és a többi nő hitt
nekik. Az alábbi vers, mely ezekben az években íródott, jól illusztrálja a nők kitörő lelkesedését,
hogy végre hangosan beszélhetnek, és végre meghallgatják őket: - Tht Feminint Mysíique (a női mítosz) című, 1963-ban megjelent könyv egy egész generációi
döbbentett rá az otthonteremtő, önfeláldozó középosztálybeli női lét kilátástalanságára.
Elfelejtett történelem
Ma
kicsiny, természet adta testemben Itt ülők és megtudom -