női testem
akár a tied
célpont az utcán
elvettik tőlem
tizenhét évesen...
egy nőt figyelek, aki mer
merem figyelni Őt
és merjük felemelni hangunkat?
Noha az öntudatébresztés módszerei sokban hasonlítottak a pszichoterápiás módszerekhez, céljuk
inkább a társadalmi, mint az egyéni változás volt. A szexuális erőszak feminista értelmezése erőt
adott az áldozatoknak, hogy áttörjék a magánélet határait, támogassák egymást, és közös
cselekvésbe kezdjenek. Az öntudatébresztés ezen túl empirikus kutatási módszer is volt. Az
öntudatébresztés egyik elindítója, Kamié Sarachild e kutatási módszert az uralkodó intellektuális
ortodoxia megkérdőjelezéseként jellemzi: „Az a döntés, hogy nőként megélt érzéseinkre és
tapasztalatainkra helyezzük a hangsúlyt, és minden más általánosításunkat és olvasmányunkat saját
tapasztalatainkkal vetjük egybe, valójában tudományos kutatási módszer volt. Tulajdonképpen a
tudomány-tizenhetedik századi skolasztika-kritikáját ismételtük meg: »A természetet tanulmányozd,
ne a könyveket!« Minden létező elméletet az élő gyakorlat és a cselekvés tükrében ellenőriztünk."^70
Az öntudatébresztéssel megkezdődött folyamat fokozatosan mind nagyobb nyilvános elismeréshez
vezetett. 1971-ben a New York Radical Feminists nevű nőszervezet megrendezte az első nyilvános
tanúságtételt (speak-out)t amelynek során nők az ellenük elkövetett nemi erőszakról beszéltek.
1976 - ban Brüsszelben Összehívták a Nők Elleni Bűncselekmények Első Nemzetközi
Törvényszékét. A hetvenes évek közepére az Egyesült Államokban a National Organization for
Women (Országos Nőszövetség) kezdeményezésére megkezdődött a nemi erőszakról szóló
törvények reformja. Egyetlen évtizeden belül mind az ötven amerikai államban reformokat léptettek
életbe, melyek bátorították a szexuális bűncselekmények addig elnémított áldozatait, hogy
megszólaljanak.
A hetvenes évek közepétől az amerikai feminista mozgalom robbanásszerű fejlődést indított a
szexuális erőszak addig erősen elhanyagolt kutatásán belül is. Válaszként a feminista nyomásra
1975 - ben a National ínstitute of Mentái Health (Országos Mentálhigiénés Intézet) keretein belül
létrehoztak egy nemi erőszak kutatására specializálódott központot. A nők számára ez volt az első
lehetőség, hogy a kutatás tárgya helyett annak cselekvő alanyai legyenek. Az addigi kutatási
normákkal ellentétben az intézményben alkalmazott vezető beosztású kutatók túlnyomó többsége
nő volt. E feminista kutatók közel kerültek vizsgált alanyaikhoz. Elvetették azt a szabályt, hogy az
érzelmi távolságtartás a tudományos vizsgálódás értékének mércéje, és őszintén elismerték az
információkat szolgáltató személyekkel kialakított érzelmi kapcsolatot. Akárcsak a hisztéria
hőskorának idején, a hosszú, személyes hangvételű interjúk ismét az ismeretek forrásává váltak.
Ezen kutatások eredményei megerősítették a nők által megélt tapasztalatok valóságosságát; azt a
valóságot, amelyet száz évvel korábban Freud fantáziáknak minősített és elutasított. A nők és
gyerekek elleni szexuális erőszakról kimutatták, hogy kultúránkban széles körben elterjedt,
rendszeresen előforduló jelenség. Az elterjedtséget vizsgáló legfeldolgozottabb felmérés Diana
Russell szociológus és emberi jogi aktivista irányítása alatt készült E felmérés során véletlenszerű
blacktrush
(BlackTrush)
#1